Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!25 éve halt meg a Bóbita illusztrátora
Hincz Gyula Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész, grafikus 1904. április 17-én született Budapesten, és 25 évvel ezelőtt, 1986. január 26-án hunyt el a fővárosban. Máig rejtélyes, hogy miért adományozta alkotásainak jelentős részét - még életében - Vácnak, az azonban kétségtelen, hogy ma itt őrzik a legnagyobb gyűjteményt műveiből. S itt emlékeztek meg halálának negyedszázados évfordulójáról is.
Hincz Gyula hatvanéves művészi pályája rendkívül változatos, nem lehet egyetlen művészeti irányzatba sem beskatulyázni. Akárcsak a stílusokat, a technikákat is váltogatta: készített szobrokat, festményeket, grafikákakat vagy éppen díszleteket, monumentális üvegfalakat.
A festő-grafikus halálának 25. évfordulóján, január 26-án a Váci Értéktár kerekasztal-beszélgetéssel emlékezett a művészre, aki nagyon sokféle irányzathoz csatlakozott, de ahogy unokaöccse, Hincz Jenő fogalmazott, végül mindig egyedül maradt, és tulajdonképpen a saját útján járt évtizedeken át.
Letisztult stílus
Mintegy hatvanéves pályája végén, kipróbálva szinte mindent a kubizmuson, a realizmuson, az avantgárdon át, letisztultabb, egységesebb stílusban festett Hincz - ez már Haas János pesti galériatulajdonos véleménye. Szerinte élete végén a művész absztrakt, neoavantgárd képei, amelyek meglepő koloritással (színekkel) készültek, jellemzőek voltak munkásságára 5-10 évig. Plasztikákkal is kísérletezett Hincz. Ezek a szobrok ritkán, de még ma is fel-felbukkannak a műkereskedelemben.
A művészettörténész Zsákovits Ferenc kitért Hincz Gyula második világháború előtti munkásságára is. Szerinte nehéz besorolni Hinczet bármilyen irányzatba, jóllehet a külföldi és magyar kubistáktól kezdve a Képzőművészek Új Társaságán (KUT) át a római iskolásokig sokmindenkivel tartotta a kapcsolatot. A háború után, az ötvenes években – annak ellenére, hogy vállaltan baloldali, kommunista művész volt – a szocreál időszakban sem hurráoptimista képeket festett, hanem inkább szomorú, szürke, sötét hangulatú műveket. Vagyis inkább a realizmushoz tért vissza Zsákovits szerint, nem a szocreál fő irányzatát képviselte. (Zsákovits kijelentését erősíti, hogy A szocreál Magyarországon című, nemrégiben megjelent kötetben mindössze egyetlen utalás van Hinczre, méghozzá dunaújvárosi/sztálinvárosi rajzai kapcsán.)
Hincz pályájának csúcsai – ha nem is feltétlenül művészeti, de mindenképpen személyes sorsát tekintve – a hatvanas-hetvenes évekre tehetők. Politikailag igencsak vitatható korszakban, a Kádár-érában lett az egyik legünnepeltebb „állami” képzőművész, a hivatalos kultúrpolitika sztárja, aki a Velencei Biennálékon sorozatban képviselte Magyarországot (1960-ban és 1966-70 között) – ez a Haas Galéria Hinczről szóló kiadványából derül ki.
Nagy állami megrendelések
Hatalmas állami megrendeléseket kapott ezidőtájt: nagyobb üvegfalakat, mozaikokat, hivatalos ünnepségek díszleteit tervezte, készítette el. A közgazdaságtudományi, a műszaki és a kertészeti egyetemen állnak monumentális (üveg)falai, mozaikjai, amelyek ma is megtekinthetőek.
A hatvanas-hetvenes években nem szorult rá arra, hogy „szakmányban” fessen, ezért elég ritkán bukkannak fel kisebb képei a műkereskedelemben. Ennek oka Hincz Jenő szerint az, hogy a húszas-harmincas években sokszor a külföldi kiállításokon elkeltek vagy egyszerűen eltűntek a munkái. A második világháborúban megsemmisült a festmények, grafikák egy része, később pedig már monumentálisabb alkotások fűződtek Hincz Gyula nevéhez.
Hincz vitathatatlanul legnagyobb becsben tartott munkái a grafikák. Számtalan metszetet, rézkarcot készített, ám ezek egy részét nem írta alá, így nem nagyon lehet őket azonosítani – ezzel nem volt egyedül a XX. században. Alaírás híján Vajda Lajos nem publikált, esetenként felbukkanó munkáit is szinte lehetetlen azonosítani, és rangjának megfelelően értékesíteni a hitelesítési problémák miatt – erről a Váci Értéktárban tartott előadássorozat korábbi rendezvényén Saphier Dezső műgyűjtő beszélt.
A "rézkarcoló nemzedék" tagja
Hincz a Magyar Képzőművészet a XX. században című, 1999-ben kiadott kötet szerint a húszas években feltűnt „rézkarcoló nemzedék” tagja volt, amelyet a később eltérő irányzatokhoz csatlakozó Aba-Novák Vilmostól kezdve Patkó Károlyon át Barcsay Jenőig számos nagy művész neve fémjelzett. A kötetből kiderül, hogy könyvillusztrátorként maradandót alkotott Hincz: Weöres Sándor Bóbita című gyermekverses kötete például immár 29-edszer jelent meg Hincz munkáival díszítve - mondta Mészáros Balázs, a Váci Értéktár megbízott igazgatója a kerekasztal-beszélgetésen. Csak a második kiadáson változtattak egy kicsit, azt is Hincz tervezte át még életében, aztán mégis visszaálltak az eredeti verzióra – tette hozzá Zsákovits.
Hincz számtalan könyvet illusztrált, rajzai rendkívül technikásak, és mégis modernek: ezt a hagyományt híres tanítványai, Reich Károly, Würtz Ádám és Kass János is követték. Hincz ugyanis nemcsak művész, hanem tanár is volt. A Képző- és az Iparművészeti Főiskolán egyaránt oktatta a diákokat. Zsákovits a hvg.hu-nak elmondta: bármelyik tanítványával beszélt, mindenki dicsérte Hincz Gyulát, amiért gyakorlatilag az összes irányzattal megismertette őket.
