2010. augusztus. 09. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 09. 16:00 Kult

Elhunyt Patricia Neal Oscar-díjas színésznő

Elhunyt 84 éves korában Patricia Neal Oscar-díjas színésznő, számos brit és hollywoodi film sztárja, aki sajtójelentések szerint tüdőrákban szenvedett.

Neal 1963-ban a Hud című drámában Paul Newman oldalán nyújtott alakításáért kapta meg az Amerikai Filmakadémia díját. Több mint öt évtizedes színpadi és filmes pályafutása során olyan hollywoodi sztárokkal lépett a kamera elé, mint Ronald Reagan, John Wayne, Fred Astaire vagy Tyrone Powers. Gary Cooperrel többek között az 1949-ben bemutatott A forrás című filmben szerepelt. Viharos szerelem szövődött közöttük, amelynek Cooper felesége vetett véget.

A színésznő harminc éven át volt Roald Dahl norvég származású brit író felesége, öt gyermekük született. Házasságuk során több tragédiát átvészeltek: kisfiukat négyhónapos korában elütötte egy taxi, és súlyosan megsérült, elsőszülött lányuk, Olivia pedig hétéves korában kanyaróban hunyt el. Ötödik gyermekük születése előtt, 1965-ben háromszor kapott agyvérzést és három hétig feküdt kómában, de a kislány végül egészségesen jött a világra, ő pedig ismét talpra állt. Dahllal való együttélésüknek az vetett véget, hogy férje megcsalta egy barátnőjével. Neal 1983-ban az Egyesült Államokba költözött. Idejét New York és Martha's Vineyard-beli otthona között osztotta meg.

"Végtelen bájjal, jó humorral és - ahogy ő mondta - nagy adag makacssággal nézett szembe a halálos betegséggel, pedig annyi megpróbáltatás állt már mögötte" - fogalmazott egy családtagja. Mint Neal önéletrajzában leírta: "az élet sok leckéjét megtanultam, de a legfontosabb a következő: kitartónak és eltökéltnek lenni akkor is, ha az ember megöregedik".

Már elmúlt hetven, amikor 1999-ben Robert Altman Cuki hagyatéka című filmjében Glenn Close, Julianne Moore és Liv Tyler társaságában szerepelt a filmvásznon. Tavaly pedig Billy Ray Cyrusszel játszott a Flying By című zenés filmdrámában.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.