Kocsis Zoltán Beethovenről, az első Rock ’n Roll szerzőjéről
„A zene is társadalmi jelenség. Olyan, mint az istentiszteletek, a nyilvános kivégzések, a futball, adott korban, adott szereppel” – fejtette ki Kocsis Zoltán. A Nemzeti Filharmonikusok a Zeneakadémia átalakítása alkalmából rendezett búcsú fesztivál záróakkordjaként egyvégtében játsszák el mind a kilenc Beethoven-szimfóniát a zongoraművész karmester dirigálásával.
hvg.hu: Ez a maratoni szimfónia- szeánsz PR, reklám az együttesnek vagy valós zenei jelentősége is van?
Kocsis Zoltán: Van bizony! Ilyen még soha nem volt, hogy egy délután hangzott volna el egymás után a kilenc szimfónia. Beethoven életművének sokszínűségét demonstrálja, amely példátlan a zenetörténetben. Nincs még egy olyan zeneszerző, aki ennyiféle hangvételt alkalmazott volna élete során. Beethoven megjelenésével indult el az a folyamat a zenében, amely a stílus felbomlásához vezetett. Ha a kilenc szimfóniát végighallgatjuk, egyértelművé válik, hogy nincs egy olyan egységes világstílus, melyet ki-ki a maga egyéni módján használ, hanem az egyéniség kialakítja saját stílusát.
hvg.hu: Ennek alapján hová sorolja Beethovent?
K.Z.: Nincs még egy egyéniség, akiben ilyen teljes lett volna a világ. Bartók Béla is csodálatos egyéniség volt, de teljességgel hiányzott belőle a boldog nyugalom érzése. Beethoven még ezt is nyújtja. Nyugodt és szélsőséges egyszerre. Gyakorlatilag minden emberi tulajdonságot felvonultat.
hvg.hu: Önt gyerekkorában a beethoveni szimfóniák saját szimfóniák komponálására indították. Mi ragadta meg?
K.Z.: Egy gyerek számára nagy élmény találkozni ezekkel a darabokkal. Olyan dallamokat sorakoztatnak fel, amelyek azonnal beépülnek egy gyerek zenei világába. De ez kevés. A szimfóniák kimunkálása, a variálási lehetőségek határtalansága volt rám óriási hatással. Egy témán belül is páratlanul sokszínű. Ebből a szempontból messze túlhaladja még Mozartot is. Úgy kell elképzelni, hogy a kilenc szimfónia egy-egy családot mutat be. És utána bemutatja az egyes családtagokat is, külön-külön, sőt, azt is, hogy az egyes családtagok különböző helyzetekben hogyan cselekednek, egyáltalán, milyen emberfajtát képviselnek.
hvg.hu: Önnek talán könnyebb volt – hallásával és tehetségével – egy olyan időszakban, amikor a klasszikus zene lényegesen jobb pozíciókat töltött be a magyarországi kulturális életben. De nem mindenkiből lesz kiemelkedő muzsikus. Egy mai jó hallású gyereket vajon megfog ez a zene? S ha igen, mivel?
K.Z.: Messze visz a kérdés, hogy a mai gyerekek egyáltalán hol és hogyan jutnak komolyzenéhez. De kétségtelen, hogy akit megfog, mondjuk a VI. szimfónia vagy a IX. szimfónia ismerős fő témája, talán hajlandó lesz az egészet is meghallgatni. Egyébként nem biztos, hogy mindenki tudja: Beethoven írta a világon az első rock and rollt. Az Egmont nyitány vége vagy a Opus 111, c-moll szonáta 2. tétele a rock and roll ritmusának az alapja. A komolyzene sokrétűbb, összetettebb, mint a rockzenének bármely változata, s az ember világát sokkal komplexebben fedi le. A könnyűzene ennek ellenére jóval népszerűbb, mivel az emberek hajlamosak elmenni a könnyebb ellenállás felé.
hvg.hu: Pedig korábban Magyarország híres volt a komolyzene népszerűségéről, azzal áltattuk magunkat, hogy zenei nagyhatalom vagyunk…
K.Z.: A rendszerváltás adta meg a végső lökést. Amikor az 1989. november 7-i ünnepélyből Gorenje-turizmus lett, amikor a szabadság helyett a szabadosság kezdett eluralkodni, amikor kiderült, hogy a demokráciával nem tudunk megfelelően élni, hogy az értékeinket - s kulturális értékeinkre is gondolok - elherdáljuk, ezzel esik egybe a komolyzene negligálásának kezdete is. De ez a folyamat világszerte elindult, igaz, korábban.
hvg.hu: Nem nagy vigasz, hogy másutt sem jobb a helyzet, miközben azért a nyugat-európai koncerttermek tele vannak. Ott mintha a komolyzene jobban beépült volna a mindennapokba.
K.Z.: Nálunk is tele vannak a koncerttermek, más kérdés, hogy a fizetőképes, kultúrafogyasztó polgárság soványabb. De a gond ennél összetettebb, és nemcsak nálunk. Túlságosan is ezoterikus zárt világot képviselnek a modern kor komponistái, s egyáltalán nem szólnak a zenét kedvelők széles csoportjaihoz. Talán Stravinskyt kivéve, aki képes volt populárisabb darabokat is írni, nincs szerző, aki ma megtalálná a hangot az emberek tömegeihez. Schönberg, aki önálló zenei rendszert épített fel, egy magamfajtának óriási élmény, de a tömegekhez nem tud szólni. Korunk szerzői nagyszerű zenéket írnak, de az emberektől nem várható el, hogy az alapvetően diatónikus hallásukat képesek legyenek a kedvükért átalakítani. Én könnyűszerrel megteszem, de nekem könnyű. Az átlag zenefogyasztótól ezt nem várhatjuk el. Minthogy Schönberg Mózesének bemutatójára készülök, sokat foglalkozom mostanában a gondolataival. Mózes szerint, ha túl magasra tör az ember, vállalnia kell, hogy a végén esetleg visszakerül a perifériára.
hvg.hu: Ezek szerint akár végleg is elválhatnak egymástól zeneszerzők és zeneélvezők?
K
.Z.: Remélem, hogy nem. Egyszer csak jön majd egy Beethovenhez hasonló nagy egyéniség, aki vagy 12 hanggal fog komponálni, vagy alkot egy új rendszert, de mindenesetre elkezd olyan műveket írni, amelyek utat találnak az átlagos hallású emberekhez. A zenére is igaz, hogy minél értékesebb valami, annál kevesebb emberé lesz, annál drágább. És ez jól is van így. Kodály mondta: szamárnak nem való fácánpecsenye; ha bele is tömik, megárt neki. De amikor azt írja, hogy a zene mindenkié, akkor sem arra gondol, hogy minden asztalossegédnek a Psalmus Hungaricust kell fújnia, hanem arra, hogy a zene mindenkiben megvan. Bennünk van, de hogy kinek, mennyire van alkalma ezt kimunkálni, s általa az élet komplexebb darabját megérteni, az egyéni adottság, gazdasági, társadalmi helyzet és szerencse kérdése. Ebben én is hiszek.
hvg.hu: Család, iskola, kulturális környezet, politika, vagyis a zenei élet szereplői, ezek szerint egyformán felelősséget vállalnak a zenei műveltség terjesztéséért?
K.Z.: Felelősséget vállalnak, de messze nem egyforma mértékben. Ha egy iskolarendszer nem adja meg az esélyt a gyerekeknek, hogy megértsék a világnak ezt a darabját, kulturális bűntényt követ el. A mi felelősségünk, vagyis a zenészek felelőssége is nagy, de mi nem hajolunk el előle. Gyerekelőadások, gyerek hírlevél, vándor-filharmonikusok gyerekeknek, s hosszan sorolhatom azt a rengeteg programot, amellyel megpróbáljuk felkelteni a kicsik érdeklődését. Rajtunk nem múlik.
hvg.hu: Egyébként mi lett az Ön Beethoven ihlette saját szimfóniáival?
K.Z.: Megvannak. Jól eltettem őket.
Kálmán Zsuzsa