Kocsis Zoltán Beethovenről, az első Rock ’n Roll szerzőjéről
„A zene is társadalmi jelenség. Olyan, mint az istentiszteletek, a nyilvános kivégzések, a futball, adott korban, adott szereppel” – fejtette ki Kocsis Zoltán. A Nemzeti Filharmonikusok a Zeneakadémia átalakítása alkalmából rendezett búcsú fesztivál záróakkordjaként egyvégtében játsszák el mind a kilenc Beethoven-szimfóniát a zongoraművész karmester dirigálásával.
hvg.hu: Ez a maratoni szimfónia- szeánsz PR, reklám az együttesnek vagy valós zenei jelentősége is van?
Kocsis Zoltán: Van bizony! Ilyen még soha nem volt, hogy egy délután hangzott volna el egymás után a kilenc szimfónia. Beethoven életművének sokszínűségét demonstrálja, amely példátlan a zenetörténetben. Nincs még egy olyan zeneszerző, aki ennyiféle hangvételt alkalmazott volna élete során. Beethoven megjelenésével indult el az a folyamat a zenében, amely a stílus felbomlásához vezetett. Ha a kilenc szimfóniát végighallgatjuk, egyértelművé válik, hogy nincs egy olyan egységes világstílus, melyet ki-ki a maga egyéni módján használ, hanem az egyéniség kialakítja saját stílusát.
hvg.hu: Ennek alapján hová sorolja Beethovent?
K.Z.: Nincs még egy egyéniség, akiben ilyen teljes lett volna a világ. Bartók Béla is csodálatos egyéniség volt, de teljességgel hiányzott belőle a boldog nyugalom érzése. Beethoven még ezt is nyújtja. Nyugodt és szélsőséges egyszerre. Gyakorlatilag minden emberi tulajdonságot felvonultat.
Kocsis Zoltán © Kálmán Zsuzsa |
K.Z.: Egy gyerek számára nagy élmény találkozni ezekkel a darabokkal. Olyan dallamokat sorakoztatnak fel, amelyek azonnal beépülnek egy gyerek zenei világába. De ez kevés. A szimfóniák kimunkálása, a variálási lehetőségek határtalansága volt rám óriási hatással. Egy témán belül is páratlanul sokszínű. Ebből a szempontból messze túlhaladja még Mozartot is. Úgy kell elképzelni, hogy a kilenc szimfónia egy-egy családot mutat be. És utána bemutatja az egyes családtagokat is, külön-külön, sőt, azt is, hogy az egyes családtagok különböző helyzetekben hogyan cselekednek, egyáltalán, milyen emberfajtát képviselnek.
hvg.hu: Önnek talán könnyebb volt – hallásával és tehetségével – egy olyan időszakban, amikor a klasszikus zene lényegesen jobb pozíciókat töltött be a magyarországi kulturális életben. De nem mindenkiből lesz kiemelkedő muzsikus. Egy mai jó hallású gyereket vajon megfog ez a zene? S ha igen, mivel?
© Kálmán Zsuzsa |
hvg.hu: Pedig korábban Magyarország híres volt a komolyzene népszerűségéről, azzal áltattuk magunkat, hogy zenei nagyhatalom vagyunk…
K.Z.: A rendszerváltás adta meg a végső lökést. Amikor az 1989. november 7-i ünnepélyből Gorenje-turizmus lett, amikor a szabadság helyett a szabadosság kezdett eluralkodni, amikor kiderült, hogy a demokráciával nem tudunk megfelelően élni, hogy az értékeinket - s kulturális értékeinkre is gondolok - elherdáljuk, ezzel esik egybe a komolyzene negligálásának kezdete is. De ez a folyamat világszerte elindult, igaz, korábban.
hvg.hu: Nem nagy vigasz, hogy másutt sem jobb a helyzet, miközben azért a nyugat-európai koncerttermek tele vannak. Ott mintha a komolyzene jobban beépült volna a mindennapokba.
K.Z.: Nálunk is tele vannak a koncerttermek, más kérdés, hogy a fizetőképes, kultúrafogyasztó polgárság soványabb. De a gond ennél összetettebb, és nemcsak nálunk. Túlságosan is ezoterikus zárt világot képviselnek a modern kor komponistái, s egyáltalán nem szólnak a zenét kedvelők széles csoportjaihoz. Talán Stravinskyt kivéve, aki képes volt populárisabb darabokat is írni, nincs szerző, aki ma megtalálná a hangot az emberek tömegeihez. Schönberg, aki önálló zenei rendszert épített fel, egy magamfajtának óriási élmény, de a tömegekhez nem tud szólni. Korunk szerzői nagyszerű zenéket írnak, de az emberektől nem várható el, hogy az alapvetően diatónikus hallásukat képesek legyenek a kedvükért átalakítani. Én könnyűszerrel megteszem, de nekem könnyű. Az átlag zenefogyasztótól ezt nem várhatjuk el. Minthogy Schönberg Mózesének bemutatójára készülök, sokat foglalkozom mostanában a gondolataival. Mózes szerint, ha túl magasra tör az ember, vállalnia kell, hogy a végén esetleg visszakerül a perifériára.
hvg.hu: Ezek szerint akár végleg is elválhatnak egymástól zeneszerzők és zeneélvezők?
© Kálmán Zsuzsa |
hvg.hu: Család, iskola, kulturális környezet, politika, vagyis a zenei élet szereplői, ezek szerint egyformán felelősséget vállalnak a zenei műveltség terjesztéséért?
K.Z.: Felelősséget vállalnak, de messze nem egyforma mértékben. Ha egy iskolarendszer nem adja meg az esélyt a gyerekeknek, hogy megértsék a világnak ezt a darabját, kulturális bűntényt követ el. A mi felelősségünk, vagyis a zenészek felelőssége is nagy, de mi nem hajolunk el előle. Gyerekelőadások, gyerek hírlevél, vándor-filharmonikusok gyerekeknek, s hosszan sorolhatom azt a rengeteg programot, amellyel megpróbáljuk felkelteni a kicsik érdeklődését. Rajtunk nem múlik.
hvg.hu: Egyébként mi lett az Ön Beethoven ihlette saját szimfóniáival?
K.Z.: Megvannak. Jól eltettem őket.
Kálmán Zsuzsa