Bessenyei György: Ágis tragédiája Kiadás: Bécs, 1772 © Műértő

Míg az ÁKV idejében, azaz az 1969–1989 közötti két évtizedben évente két nagy könyvárverést és esetleg két-három kamaraárverést tartottak, addig a különféle cégek 2001-ben csak Budapesten már 67-et, 2003-ban pedig országszerte összesen 81-et rendeztek. Az utóbbi szám máig is rekord a hazai statisztikában. Országos szinten 2006-ban és 2007-ben stabilizálódott a könyvaukciók száma, mindkét évben 67 volt a számuk. Az árverezőház megkülönböztető elnevezés azért fontos, mert nem mindegyik cég tart fenn antikváriumot, hanem csak úgynevezett felvevőirodát működtet, ami természetesen igen hátrányossá teszi helyzetüket az üzlettel rendelkező konkurensekhez képest. Az 1990-es évektől egyre növekvő mértékű infláció évekig nem befolyásolta különösebben az antikvitások, ezen belül is a becses régi könyvek értékét; még 1996-ban is alig volt érzékelhető az áremelkedés. Különböző szaklapok munkatársai 1996-ban és 1997-ben több ismert antikváriust és gyűjtőt kerestek meg azzal a kérdéssel, vajon jó befektetés-e a régi, antik könyvek vásárlása. Mind az antikváriusok, mind a gyűjtők szinte egybehangzóan állították, hogy nem. Mert mi is volt akkor a helyzet? A bankok még többnyire 20 százalék körüli kamatot fizettek, a régi könyvek árai viszont többéves összevetésben sem emelkedtek számottevően – világos tehát, hogy a befektetni szándékozók nagy ívben elkerülték az antikváriumokat és a könyvárveréseket.

És mi a helyzet ma, 2008-ban? Az antikvár könyvpiac tíz éve, 1998 őszén felébredt Csipkerózsika-álmából, és az árak ugrásszerűen emelkedni kezdtek. A több éve vagy évtizede árverésre járó gyűjtők csak kapkodták a fejüket a leütések hallatán, holott ekkor még nem történt más, mint az inflációkövetés közel nyolcéves elmaradásának robbanásszerű bepótlása. A könyvek rajongói viszont, ahelyett hogy vásároltak – vagyis befektettek – volna, szörnyülködtek a magasnak tűnő árakon. Pedig ez még csak a kezdet volt. 

A 2000-es év árverésein már szép számmal feltűntek a könyvpiacon meglehetősen tájékozatlan, de vastag pénztárcával rendelkező befektetők, akik egészen 2002–2003-ig az egekbe vitték egy-egy ritkaság árát. A tájékozatlan jelzőn ne sértődjön meg senki, hiszen aki kicsit is jártas a műtárgyak és régi könyvek világában, tudja, hogy nemcsak az adott tárgy ritkasági fokát, hanem a mindenkori piaci értékét is pontosan ismerni kell – ennek megtanulásához hosszú évekre van szükség, és azután is csak folyamatos tájékozódással lehet naprakésznek maradni. A régi könyvek befektetési szándékkal való vásárlásához nem elég csak befektetési tanácsadó javaslatát figyelembe venni.

Fontos, hogy az érdeklődők kikérjék egy könyvhöz értő szakember véleményét is vásárlás előtt, hiszen a jó vagy rossz befektetés kérdése a könyvpiacon ugyanúgy merül fel, mint minden más befektetés esetében – a cél: olcsón vásárolni, és évek múltán megfelelő haszonnal eladni. Az ezredforduló táján jelentkező új gyűjtők és befektetők hamar felismerték a helyzetüket, és könyvszakértők – antikváriusok, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező gyűjtők – tanácsát kikérve kezdtek el licitálni, ami aztán 2003 után jelentős áresést okozott a könyvpiacon. A visszaesésnek azonban nem csak ez a folyamat volt az oka, hanem az is, hogy több befektető és gyűjtő összebeszélt, magyarul felosztották egymás között a piacot, és szinte teljesen megszűnt az egymásra licitálás. Az összebeszélést – ami egyébként megakadályozhatatlan – az aukciósházak megpróbálták az árverési feltételek meghatározásával kivédeni, de rájöttek, hogy ez szélmalomharc, így ma már ilyesmire utaló szempontok nemigen szerepelnek a cégek által meghatározott vételi feltételek sorában. Olcsón vagy áron alul venni azonban a fenti körülmények ellenére sem mindig sikerül, hiszen a jelen lévő szakértő gyűjtők sokszor „belenyúlnak” egy-egy tételbe, nem mindig hagyják olcsón megvenni a ritkaságokat. Olyan is gyakran előfordul, hogy abszolút kívülállók jelennek meg az aukciókon, mert tudomásukra jutott, hogy valamilyen neves történeti családhoz vagy régi céghez kötődő relikvia kerül kalapács alá, és ilyenkor ugyancsak irreális árak születnek. Reméljük, hogy a táblázatunkban szereplő kötetek árainak 1990 és 2008 közötti alakulása segítséget nyújt a könyvpiacon még kevésbé jártas befektetőknek és gyűjtőknek. Ez természetesen csak ízelítő az éves árveréseken előforduló több ezer kötetből, de az árak mozgását így is jól érzékelteti. Az évszám utáni összeg a leütési ár, ami még az árverési jutalékkal növekszik – ez jelenleg 10 és16,5 százalék között mozog.

A táblázat példái nyomán kitűnik, hogy egyes kötetek – mint már utaltunk rá – irreálisan magas összeget is megértek vevőiknek, ezt azonban komoly visszaesés követte. Igaz viszont az is, hogy többnyire egyenletes az áremelkedés, de itt sem árt az óvatosság, és nagyon sokat számít a megérzés. Erre a legjobb példa Székely István: Chronica ez vilagnac yeles dolgairól…(Krakkó, 1559) című műve. A kötetet a Szőnyi Antikvárium 1998-as tavaszi árverésén 200 ezer forintért vették meg. Ugyanezt a példányt (benne Nagy Iván gyűjteményi bélyegzőjével) 2002 májusában a Központi Antikvárium árverésén 4 millióért (!) adták el. A leendő gyűjtőknek és befektetőknek azt ajánljuk tehát, hogy először alaposan vizsgálják meg, különféle szempontokból „járják körbe” a lehetőségeket, élvezzenek végig néhány árverést, konzultáljanak könyvhöz értő szakértővel, mert így a gyűjtés öröméhez a befektetési haszon ígérete is társul.

Horváth Dezső

(A cikk a Műértő októberi számában olvasható.)