2007. augusztus. 28. 10:41 Papp László Tamás Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 28. 10:45 Kult

Egy betonkemény gettóthriller

Dennis Lehane (41), amerikai író regénye – a már magyarul is olvasható Egy pohárral a háború előtt – a kilencvenes években megkapta a „bűnügyi irodalom Oscarjának” tekinthető Shamus-díjat. És a lökést, hogy sorozattá bővüljön. A Titkozatos folyó c. művével (filmen világsztárok – Sean Penn, Kevin Bacon és Tim Robbins – játszották) komoly sikert arató szerző itthoni kiadásai majdhogynem visszhangtalanok lettek. Pedig a legújabb mellett eddigi két regénye is több figyelemre volna méltó.


Szociálisan érzékeny és letehetetlen?
© agavekonyvek.hu
Lehane harmadik itthoni kiadású regényének műfaji definíciója: szocikrimi. Bűntörténet, amely társadalmilag szenzitív, s közben letehetetlenül izgalmas. Születési dátuma 1994, két évvel vagyunk a Los Angelesben kitört faji rebellió után. A főhős által vezetett narratív idősík a nem igazán távoli jövő. Helyszín – akárcsak Scorsese Téglájában – az ír és lengyel bevándorlók utódai által dominált Boston. Amelynek jólétét felfalni igyekszenek a peremvárosi bandaháborúk. Olyannyira, hogy az állami törvényhozás drákói szankció bevezetésére készül. Paragrafus meghozatalára az utcai terrorizmus ellen. Melynek értelmében valamelyik gangben való tagság önmagában indok a letartóztatásra. A város fekete alvilágát a Raven Szentjei nevű banda irányítja. Rettegett főnökük Marion Socia. Köztörvényes gengszterfasizmusának semmi nem vet gátat. Crackárusítási monopóliuma van, amit féltékenyen őriz. Gyilkol és kínoz, tini junkiekból álló magánhadseregével uralja a külvárost. A környezetébe épített rendőrbesúgó kivájt szemmel, megcsonkítva végzi. Viszont egyszer csak rés keletkezik a tökéletes gépezetben. Marion fia, Roland önállósodik. Kilépve a családból, létrehozza saját halálosztagát, a Bosszúállókat. Senki nem tudja, miért gyűlöli ennyire az apját. De azt mindenki sejti, ha kitör a családi balhé, a vér patakokban folyik az utcákon.

Boston
Kulissza és főszereplő
© sxc.hu
A bandaharc felszámolását lehetővé tévő jogszabály szavazásának előestéjén Pat Kenzie magándetektívet hívatja Sterling Mulkern szenátor, a helyi parlament doyenje. És megbízza, induljon az egyik alkalmazottjuk nyomába. Aki kényes, szuperbizalmas dokumentumokat tulajdonított el a politikustársa irodájából. Nem véletlenül döntött Patrick mellett a sok privátkopó közül. A férfi apja hős tűzoltó volt, gyerekeket mentett ki a lángokból. Kevesebben tudják, hogy a fater, - leszerelve és Mulkern csicskásának állva – hírnevét panamistaként kamatoztatatta. Azt pedig senki, hogy a rabiátus családfő otthon – elmebajt súroló kényszeres pirofóbiája miatt – izzó vasalóval égette fia bőrét. (Az irodalmi karrierjét megelőzően emocionálisan sérült kiskorúakkal foglalkozó Lehane páratlanul ügyes a gyermeki lélekrajzban.) A saját démonaival küszködő Patrick rábólint a jól tejelő megbízásra. Társa, Angie Gennaro vérprofi detektívnő. Az emancipált lány mintapéldánya. Küzdősportokban bajnok feleség, akit frusztrált házastársa, Phil hetente agyba-főbe ver. Amit a nő passzívan, „szerelemtől sújtva” eltűr. Ez a páros ugrik fejest a mind szövevényesebbé váló rejtély-pókhálóba.

Háttérnek pedig ott van Boston. Az USA egyik legrégibb városa, keleti parti liberális fellegvár, amelynek írónk a sötét oldalát mutatja be. Lehane – Boston vonzáskörzetének szülötteként – igazolja, hogy környezet-és jellemábrázolásban egyaránt profi. Scorsese posztmodern nosztalgiamozija, a Tégla az ír maffia életszaggal telefújt, fiktív hattyúdalát mutatta be. A Vihar-sziget későbbi szerzője azonban évtizeddel a filmet megelőzően konstatálta: a zöld szigetről elszármazott gengszterek világa rég halott. Utódaikból legális üzletemberek, jogászok, politikusok – na és zsaruk – váltak. Helyüket afroamerikai kültelkiek foglalták el. A nyomozás során megismerjük az új-angliai metropolis „érdes részét”. A JFK-epigon helyi politikusok irodáitól nem is olyan hosszú az út a gettók kilátástalanságának sivatagáig, ahol a felüdülést nyújtó oázist legfeljebb egy-két, hírmondónak maradt ír pub jelent. Az író biztos kézzel távoltartja esik a sztereotip rasszista kliséket, de a political correctness és a multikulti dogmáit is.

Nem akarnánk leleplezni a csavaros feladványok sejthető, de mégis váratlanul elénk toppanó megfejtéseit. Mert érdemes kritikusi interpretáció helyett direktben végigizgulni a pörgő, ám elgondolkodtató, naturalista kegyetlenséget társadalomfilozófiai mélységekkel ötvöző remeket. Annak dacára, hogy Lehane kényesebb magyar rajongóinak e regény – önhibáján kívül - talán csalódást okozhat. Évtizedes késése megteszi a hatását. Témájából sokféleképp kaptunk, gyakran nagyságrenddel színvonaltalanabb formában, ömlesztve ezernyi írótól. S ha az elsózott, megavasodott ételtől csömörünk van, az ínyencséget se tudjuk annyira befogadni. Ha korábban jön, nagyobbat üthetett volna. Másrészt, a Vihar-sziget érettebb cselekményszövése, az olvasót kóstolgató rafinált pszichológiai csapdái után e zsenge talán fékezett habzású, enyhén szájbarágós benyomást kelthet. Végzetül még egy ok, ami szűkítheti írónk perspektíváit a hazai lektűrpiacon: a befogadó közeg renyhe érdeklődése a társadalmi üzenettel, közéleti relevanciával bíró olvasmányok iránt. Amit jól mutat a helyi termésű, igényes politikai krimi rendszerváltás utáni szinte teljes hiánya. S hogy a témába vágó import kultúrcikkeknél a hazai megjelenés gyorsasága fordítottan arányos a minőséggel. De Lehane esetén feltétlenül igaz a mondás: jobb későn, mint soha. Inkább holnap a kikapcsolódásba oltott szépirodalom, mint „tegnapra” soktucat egyszer használatos ponyva.