Egy betonkemény gettóthriller
Dennis Lehane (41), amerikai író regénye – a már magyarul is olvasható Egy pohárral a háború előtt – a kilencvenes években megkapta a „bűnügyi irodalom Oscarjának” tekinthető Shamus-díjat. És a lökést, hogy sorozattá bővüljön. A Titkozatos folyó c. művével (filmen világsztárok – Sean Penn, Kevin Bacon és Tim Robbins – játszották) komoly sikert arató szerző itthoni kiadásai majdhogynem visszhangtalanok lettek. Pedig a legújabb mellett eddigi két regénye is több figyelemre volna méltó.
Szociálisan érzékeny és letehetetlen? © agavekonyvek.hu |
Boston Kulissza és főszereplő © sxc.hu |
Háttérnek pedig ott van Boston. Az USA egyik legrégibb városa, keleti parti liberális fellegvár, amelynek írónk a sötét oldalát mutatja be. Lehane – Boston vonzáskörzetének szülötteként – igazolja, hogy környezet-és jellemábrázolásban egyaránt profi. Scorsese posztmodern nosztalgiamozija, a Tégla az ír maffia életszaggal telefújt, fiktív hattyúdalát mutatta be. A Vihar-sziget későbbi szerzője azonban évtizeddel a filmet megelőzően konstatálta: a zöld szigetről elszármazott gengszterek világa rég halott. Utódaikból legális üzletemberek, jogászok, politikusok – na és zsaruk – váltak. Helyüket afroamerikai kültelkiek foglalták el. A nyomozás során megismerjük az új-angliai metropolis „érdes részét”. A JFK-epigon helyi politikusok irodáitól nem is olyan hosszú az út a gettók kilátástalanságának sivatagáig, ahol a felüdülést nyújtó oázist legfeljebb egy-két, hírmondónak maradt ír pub jelent. Az író biztos kézzel távoltartja esik a sztereotip rasszista kliséket, de a political correctness és a multikulti dogmáit is.
Nem akarnánk leleplezni a csavaros feladványok sejthető, de mégis váratlanul elénk toppanó megfejtéseit. Mert érdemes kritikusi interpretáció helyett direktben végigizgulni a pörgő, ám elgondolkodtató, naturalista kegyetlenséget társadalomfilozófiai mélységekkel ötvöző remeket. Annak dacára, hogy Lehane kényesebb magyar rajongóinak e regény – önhibáján kívül - talán csalódást okozhat. Évtizedes késése megteszi a hatását. Témájából sokféleképp kaptunk, gyakran nagyságrenddel színvonaltalanabb formában, ömlesztve ezernyi írótól. S ha az elsózott, megavasodott ételtől csömörünk van, az ínyencséget se tudjuk annyira befogadni. Ha korábban jön, nagyobbat üthetett volna. Másrészt, a Vihar-sziget érettebb cselekményszövése, az olvasót kóstolgató rafinált pszichológiai csapdái után e zsenge talán fékezett habzású, enyhén szájbarágós benyomást kelthet. Végzetül még egy ok, ami szűkítheti írónk perspektíváit a hazai lektűrpiacon: a befogadó közeg renyhe érdeklődése a társadalmi üzenettel, közéleti relevanciával bíró olvasmányok iránt. Amit jól mutat a helyi termésű, igényes politikai krimi rendszerváltás utáni szinte teljes hiánya. S hogy a témába vágó import kultúrcikkeknél a hazai megjelenés gyorsasága fordítottan arányos a minőséggel. De Lehane esetén feltétlenül igaz a mondás: jobb későn, mint soha. Inkább holnap a kikapcsolódásba oltott szépirodalom, mint „tegnapra” soktucat egyszer használatos ponyva.