Az igazi da Vinci Debrecenben hét méteres lóval
Debrecen a Modem, a Modern és Kortárs Művészeti Galéria felépítésével és benne ezzel a kiállítással felkerült Európa kulturális térképére - mondta Kósa Lajos polgármester Az igazi da Vinci című kiállítás megnyitóján csütörtökön.
A polgármester emlékezetett rá, hogy két évvel ezelőtt ugyanezen a napon augusztus 16-án adta át az akkori kultuszminiszternek Debrecen pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa címre. Igaz, hogy a város azt a pályázatot nem nyerte meg, de teljesítette az abban vállaltakat és felépítette a korszerű galériát, amely Firenze, majd Tokio után és New York előtt otthont adhat a da Vinci-tárlatnak.
Paolo Galluzzi, a kiállítás kurátora, az olasz tudománytörténeti múzeum igazgatója páratlannak nevezte Az igazi da Vinci című kiállítást, amely először törekszik egységében bemutatni Leonardo da Vinci munkásságát. A professzor utalt arra, hogy számos Leonardo-kiállítás járja jelenleg is a világot. Az egyik a festőművészt, a másik az anatómia kutatóját, a harmadik a feltalálót, a mérnököt mutatja be, de egyik sem kísérli meg azt, hogy teljes képet adjon Leonardóról.
A mostani kiállítás célja, hogy a tárgyakról, a produktumokról a mögötte álló elmére irányítsa a figyelmet - fűzte hozzá Paolo Galluzzi, aki beszámolt arról is, hogy a kiállítás megalkotásával újító eszközöket alkalmaztak. Egyebek mellett működő modelleket készítettek, kiállítottak Leonardo rajzairól készült faximiléket, és eredeti Leonardo-művek is helyet kaptak a kiállításon. Ezen túlmenően több mint 40 monitort helyeztek el, amelyek hátteréül szolgálnak egy-egy bemutatott darabnak, és három kisfilmet is megtekinthetnek az érdeklődők.
A kiállítás egyik része Leonardo dolgozószobájába ad bepillantást: ott vannak a könyvei, az általa használt mérőeszközök és az a töltőtoll is, amelyet maga a reneszánsz mester talált fel.
A kiállítás különlegessége mégis az a hét és fél méter magas ló szobor, a Kolosszus, amelyet 16 éven át tervezett Leonardo, de ő maga soha nem láthatta készen. Most a debreceni kiállításra olasz mesterek elkészítették Leonardo tervei alapján a nagy méretű szobrot, amely a Modem előtt látható.
A hivatalos megnyitó után a nagyközönség csütörtök este nyolc órától tekintheti meg a kiállítást, amely augusztus 20-ig minden nap éjfélig látogatható.
Az igazi da Vinci című kiállítást november 16-án zárják be a cívis városban, ahonnan New Yorkba, a kiállítás következő helyszínére szállítják a bemutató anyagait.