2006. május. 25. 14:21
MTI
Utolsó frissítés: 2006. május. 25. 14:29
Kult
Roma tévé indulhat Európában
Egy önálló európai roma televízió létrehozásának ötlete foglmazódott meg Budapesten, a témában rendezett kétnapos konferencián. Az elgondolást a konferencia kezdeményezője, a magyar kulturális tárca is támogatja - közölte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
A múlt pénteki és szombati tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a 15 millió európai roma jogos igénye egy önálló televíziós hálózat létrehozása.
A tanácskozás zárásaként munkacsoport alakult, amely úgy határozott, hogy 2006 június közepéig elkészíti a televízió gyakorlati megvalósításának koncepcióját. A televízió két pilléren alapulva, network-rendszerben valósulhat meg: egyrészt, az európai közszolgálati adók kisebbségi műsorszerkesztőségei, másrészt a már meglévő helyi európai roma televíziók összefogásával.
A munkacsoport - a közlemény szerint - a televízió létrehozása mellett fontosnak tartja a pozitív roma-kép erősítését a közszolgálati és kereskedelmi médiumokban, ezért a televízió létrejöttéig érdemben kíván tenni azért, hogy a romák önmaguk határozhassák meg a róluk kialakítandó képet.