Milyen a Szent Család, ha kínai?
A Szent Család karácsony táján rengeteg helyen feltűnik: Mária, a kis Jézus a jászolban és József. A környezet az istálló, körülöttük állatok. Mindenhol így nézne ki? Nem egészen. Az ikonográfia változik és az alakokat sem mindenhol ugyanolyannak képzelik. A kínai keresztény művészetről keveset tudunk. Pedig vannak magyar vonatkozásai is.
A Szent Család és a Három Királyok. Lukas Chen munkája |
De a keresztény tematika is megjelenik a kínai művészetben, igaz, előbb eltelik némi idő. A misszionáriusokat ugyanis 1724-ben törvényen kívül helyezik, s csak a XIX. század végétől indul be ismét a missziók tevékenysége. Jelen vannak - és a XX. század elejétől hatnak is - a női és férfi rendek, iskolákat, műhelyeket is alapítanak. Innentől magyar vonatkozásokról is beszélhetünk, hiszen a magyar jezsuiták és a Kalocsai Iskolanővérek is dolgoznak a hatalmas ázsiai birodalomban, nekik is köszönhető, hogy a kínai keresztény művészet bizonyos tárgyai Magyarországon is láthatók.
Amint a hvg.hu kérdésére Fajcsák Györgyi, sinológus, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum kínai gyűjteményének kurátora kifejti, a kínai művészet sokféle idegen hatást megpróbál adaptálni, s mindig a saját rendszerében keres csatlakozási pontokat. A keresztény ikonográfia bizonyos elemeit a buddhista ikonográfia elemihez köti.
Kínai hívők Elő a "föld alól" |
A kínai keresztények számáról a legutóbbi időkig viszonylag pontatlan adatok voltak, épp a betiltás, "föld alá" kényszerítés miatt. A Vigilia című folyóirat 2004-es júliusi számában közölt tanulmány szerint (Salát Gergely: Katolikusok a Kínai Népköztársaságban) a 90-es évek elején megjelent adatok azt mutatják, tízmilliós nagyságrendről van szó. A protestáns közösség növekedett a leggyorsabban, 1949-ben 700 ezerre tették a hívek számát, 1997-ben 10-15 millióra, bár ebben benne van a tiltás évitizedeiben rejtőzködő hívek száma is. A katolikusok számát 2003-ban 4-5 millióra becsülték. A katolikus templomok és imáházak száma 4600 (1997). |
A Szent Család úgy néz ki, mint egy kínai család, az arcok sem európaiak. Minthogy a figurális festészet, az emberábrázolás partikuláris téma a kínai művészetben, nemigen van olyan előkép, amelyet használhatnának. A figurák a képeken tájba helyezve jelennek meg, benne értelmezendők, sőt, a táj minden esetben hangsúlyosabb, az alakok kicsik és középre helyezettek. A táj pedig leginkább hegy, víz; s a Hold is sokszor feltűnik. A síkság nem értelmezhető a kínai művészetben, ezért például egyes bibliai történetek ábrázolásánál Egyiptom sem síkságként jelenik meg.
Mária és a kis Jézus. Keveredő ikongráfiák |
Noha azt állítottuk, a szerzőség nem fontos a műveknél, az 1978-ban, kifejezetten a kínai keresztény művészet bátorítására létrejött Asian Christian Art Association (ACAA) megemlékezik Lukas Chenről, aki egy pekingi egyetemen az 1920-as években kifejezetten keresztény művészeti mesteriskolát indított. 1920-ban még Chen Yuanduként találkozik az akkor Kínában működő pápai nunciussal, Celso Constantini érsekkel. A művész a találkozás - s minden bizonnyal megtérése - hatására próbálta a kínai és az európai művészetet közelebb hozni egymáshoz. A Furen Egyetemen hozta létre osztályát, amelyet a kommunista forradalom idején idején zárattak be, s a valaha volt utolsó osztályból csak Magdalena Liu további sorsa ismeretes, aki Kanadában él, legalábbis 2001-ben, a mesteriskoláról szóló szöveg keletkezésekor még élt.
A kommunizmus évtizedeit és a legvadabb időszakát, a kulturális forradalmat nemigen élte túl a kínai keresztény templomok művészete. Így ami ma látható Kína keresztény templomaiban (Teng Hsziao-ping 1979-es reformjai óta ismét működhet az egyház Kínában), az már egészen más, restaurált, vagy az európai formavilághoz közelített új művek, és nemigen éri el a korábbi színvonalat.