2005. november. 28. 19:35 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 28. 19:38 Kult

A Sex Pistols is jelölt a Hall of fame-be

A Black Sabbath, a Blondie, Miles Davis, a Lynyrd Skynyrd és a Sex Pistols lesz a rock and roll dicsőségcsarnokának öt új tagja.

A díjat jövőre, március 13-án adják át ünnepélyes keretek között a New York-i Waldorf Astoria szállóban - jelentette be az alapítvány.
   
Az egyik díjazandó, a punkzene úttörőjének tekintett Sex Pistols már a korábbi években is szerepelt a jelöltek között. Az egykori zenekar énekese, Johnny Rotten (John Lydon) eléggé lesajnálóan szólt a jelképes csarnokról: "Olyan hely, ahova az öreg rockerek mennek meghalni". Egy másik alkalommal "a rock and roll szégyencsarnokának" nevezte (szójáték: "hall of shame" a "hall of fame" helyett).
   
A muzsikusokból, újságírókból és a hanglemezipar képviselőiből álló zsűri olyan muzsikusok és együttesek közül választhat be tagokat a rock and roll halhatatlanjai közé, akinek első nagylemeze már legalább 25 éve jelent meg.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.