Marv szerepében Mickey Rourke. Modellezett képregény plánok © SPI

Asterix, Lucky Luke, Pókember, Batman vagy Blueberry. A moziipar számos képregényhősről (-ből) csinált már filmet. Ezeket a figurákat a magyar közönség is ismerhette a különböző füzetekből. A Sin City esetében viszonyt bizonyára sok néző először a feldolgozással találkozik, hiszen a képregény-változatból ezidáig egyetlen kötetben  jelent meg pár epizód magyar nyelven, márciusban a Fekete-fehér című antológiában, amely a műfaj felnőtt klasszikusaiból válogat.

Bayer Antal, az antológia szerkesztője a hvg.hu-nak beszélt a film és a képregény kapcsolatáról. "Az utóbbi 10-15 évben egyre nő a képregények filmes adaptációinak száma. Nem csoda, hiszen itt a filmipar már kész, ismert figurákat kap. Működő történeteket. A filmnyelv és a képregény nyelve, ami a beállításokat, kompozíciókat illeti, már a húszas-harmincas évektől kölcsönhatásban van."

A film noire közeli rokona. Részlet a képregényből © SPI

A filmváltozatoknak olykor meg kell küzdeniük az eredeti mítosszal; s ez nem mindegyiknek sikerül. Bayer bukott filmekre is emlékszik: "A hetvenes években elkészült két Pókember-film is, mind a kettő bukás volt. Nem beszélve a Captain America 1991-es filmes verziójáról." Ez a figura éppenséggel az amerikai comics egyik ős-hőse; a róla szóló új mozifilmet 2007-re ígérik. Van, amikor a film jelentősen változtat az eredeti történeten, de a rajongók mégis elfogadják. "A Batman első részében például meghal a gonosz ellenpólus, Joker. A rajongók mégis elnézték; kaptak egy nagyszerű Joker-alakítást Jack Nicholsontól."

Bayer szerint a Sin City mítosza épp annak köszönhető, hogy szakít az amerikai képregény-hagyományokkal. "Ebben a történetben nincs főhős, még csak állandó központi figura sem. Marv, Hartigan és Dwight egyformán főszereplők. Az is szokatlan, hogy ez a mű nem kötődik egyik nagy, amerikai képregény kiadó-monstrumhoz sem. A szuperhősök vagy a Marvel, vagy a DC tulajdonában vannak, s az újabb rajzolók lendítik tovább a végtelen történet-folyamokat. Frank Miller, a képregény rajzolója és a film társrendezője viszont kezdettől kiáll azért, hogy a mű az alkotóé."

Mindazt, ami a képregény-eredetiben rejtély, sötétség és titok, nyomasztó különösség, azt bravúros agresszióban oldja fel Rodriguez filmje. Nem csoda, hiszen a Sin City valamiféle akció thrillernek készült. Közben pedig a rajzolt, füzetekbe szerkesztett Sin City filmes párja inkább a film noire volna, európaibb, kicsit a lélektan felé is kalandozó krimi. Mindazonáltal minden megvan ebben a filmben, ami a szezon sikerévé tehetné. Ügyes vizuális effektek, egyszerű,  direkt hatásokra épülő képek, irónia és olyan mennyiségű vér, ami már az egészet az abszurd felé tolja el. Kevesebb van benne a dohány- és kávészagú, maró cinizmusból, valamint a személyiségből. Igen, személyiségről van szó, ugyanis az eredeti képregény minden kockájából Frank Miller beszél, a filmből azonban inkább az igyekezet, hogy megmozgassa, „mozisítsa“ valahogy mindezt.

A Sin City film durva, mint egy darab smirgli, röhögnivaló, mint egy unásig ismert vicc, és látványos, mint az összes hasonló comics-alapú munkák. Szövegvilága egy az egyben a képregényé; a szűkszavú, jelen idejű, belső monológok mindegyike telitalálat. A dramaturgia is az, a több egymást követő, egymással nem érintkező történet olyan, mintha füzeteket lapozgatnánk. Ami pedig sokkoló a megvalósításban: a paródia paródiája, a végletekig vitt erőszak. Ami a képregényben stilizáció, az itt is, de mégis, túl sok csont törik, túl sok vér fröccsen. Szóval comics ide vagy oda, a Sin City nagyon is felnőtt mozi.  

Frank Miller, a comics-ipar magánzója

Az 1957-ben, az Egyesült Államokban született, alkalmazott képregény-rajzolóként dolgozó Frank Millert a comics-kedvelő közönség  és - nyugodtan mondhatjuk - a populáris kultúrát kutatók 1986-ban ismerték meg. Ekkor állt elő egy olyan Batman-változattal, amely megváltoztatta a sorozat recepcióját. A The Dark Knight Returns -ben tulajdonképpen újra kitalálta Batmant. Múltat,  sajátos (fejlődés-)történetet épített köré, amely társadalmi görbetükör is, már amennyire egy szuperhős-comics efféle jelentéssel bírhat. Miller verziójában maga Batman csak árnyékszereplő, a történet a gyerekkoráról szól, az őt ért traumákról, szülei haláláról s Miller ebből vezeti le, hogyan lett végül is az, aminek ismerjük, denevérjelmezes, éjszakai igazságosztó. Miller íróként-rajzolóként számos egyéb sorozatban is bedolgozó volt (Daredevil, X-Men, Spiderman, Star Wars, Ronin) a saját fejlesztésű, 1990-ben kezdett Sin City előtt.

A film alapjául szolgáló hasonló című képregény teljes egészében Frank Miller munkája. A képregény-művész szövegíró és rajzoló is egyben, vagyis ő végzi a szinopszistól a forgatókönyvön át a kész rajzokig a munka minden fázisát.

A Sin City sötét, minimalista rajzai a film noire, a filléres bűnügyi füzetek világában gyökereznek. A Sin City-ben összesen négy szín szerepel, fekete, fehér, piros és elvétve sárga. A Miller-féle történetek klasszikus formátumban, vagyis 32 oldalas, olcsó kötetekben jelentek meg.

Minden epizód sűrített eseménysor, egyetlen rejtély vagy különös, furcsa momentum áll a középpontjában, és persze a sorozat színhelyéül szolgáló város, Basin City figurái. Bűn és ártatlanság teljesen relatív ezen a szomorú és romlott helyen. Ebben a városban senki sem szimptikus. A főhősök - vagy helyesebb volna talán főszereplőket mondani -, Marv vagy Hartigan sem azok,  de talán bennük még maradt valami igazságérzék; mindenestre igazságot osztanak.

Basin Cityben senki sem szimpatikus. Részlet a képregényből © SPI

Első pillantásra kliségyűjteménynek tűnik a képregény, ám valójában nem az.

A "hős dekonstrukciójáról" van szó, ahogy maga Frank Miller fogalmaz, vagyis arról, hogy radikálisan szakít a képregények szuperhőseivel, tulajdonságaikat negatívba fordítja.

Dramaturgiájában is távolodik az amerikai képregény sémáitól. A szuperhős-sztorikban általában adott egy probléma, egy, a létet fenyegető veszély, amelyet senki nem képes elhárítani, s ekkor jön a szuperhős, hogy megmentse a várost, „kicsiben” az emberiséget.

Millernél nem ritkán akkor kezdődik a cselekmény, amikor valamin már túl vagyunk, valaminek vége, a történet lezártnak tűnik. Basin City is végletes, mindenen túli hely, ürességére Miller beállításai, kompozíciói is ráerősítenek. Mindig részleteket látunk ebből a városból, soha nem „totált”, még akkor sem, ha széles a képkivágás. Zártság és nyitottság, szűk, levegőtlen világ és tág tér különös összhatásban jelenik meg ezeken a rajzokon. A film kevesebbet bíz a fantáziánkra, ezzel szegényebb is.