2003. október. 16. 09:47 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Szervét Mihály, az ariánus

1553. október 27-én égették meg mint javíthatatlan eretneket Szervét Mihályt. Ám máig nincs bocsánat.

Október végén Zaragozában és Genfben nagyszabású tudományos konferenciákat szentelnek a 450 évvel ezelőtt máglyán megégetett teológusnak, filozófusnak és orvosnak, Szervét Mihálynak. Bár tavaly olyan hírek röppentek föl, hogy a genfi reformátusok esetleg nyilvánosan bocsánatot kérnek Szervét megégetéséért, mostanra azonban már úgy hírlik, ilyesmire nem kerül sor.
Pedig 450 évvel ezelőtt, mint javíthatatlan eretneket, kétszer is halálra ítélték és megégették Miguel Serveto (Szervét Mihály) spanyol orvost és teológust - mégpedig Christianismi Restitutio (A kereszténység helyreállítása) című könyvének összes felkutatott példányával együtt. Olyannyira sikeresen, hogy nemcsak Szervét halt meg, de könyvéből is csaknem az összes példány elpusztult: mindössze három ismert Restitutio maradt fenn. Az ebben a szentháromságot tagadó és Jézus istenségét elvető Szervét Mihályt ténylegesen október 27-én Genf határában, a katolikus Franciaországból a svájci városba menekült Kálvin parancsára (formailag Genf város tanácsának rendeletére, a berni, zürichi, schaffhauseni és bázeli protestánsok jóváhagyó egyetértésével) égették meg. A Lyon melletti Vienne katolikus bírósága azonban már korábban perbe fogta, ám ő megszökött - Genfbe, mint tudjuk. Vienne-ben azonban a per a távollétében - sőt, még Szervét halála után is - folyatódott, hogy azután decemberben, jelképesen, de könyveinek valóságos példányaival együtt a katolikusok maguk is megégessék az eretnek teológust.
Aki 18 évvel a muszlimok és zsidók Spanyolországból történt kiutasítása után született, s akit a szentháromsággal kapcsolatban igencsak zavart az a tény, hogy az "megemészthetetlen" a zsidók és a muszlimok számára. Marcus Braybrooke vallástörténész szerint ha Szervétet nem égették volna meg, 400 évvel hamarabb kezdődhetett volna a vallásközi párbeszéd a kereszténység, a judaizmus és az iszlám között.
De Szervétet 1553 október 27-én megégették. „Ó, Jézus, az Örökkévaló Isten fia, szánj meg engem!”- kiáltott fel a beszámolók szerint a már felcsapó lángok közül a 42 éves eretnek, mire a kivégzéskor jelen lévő Guillaume Farel genfi reformátor, Kálvin egyik legközelebbi munkatársa állítólag így szólt: „Ha nem azt mondta volna, hogy az örökkévaló Isten fia, hanem azt, hogy Isten örökkévaló fia, lehet, hogy még megmenekülhetett volna.” Ám Szervét ezt tudatosan nem mondta, hiszen tagadta Jézus örökkévalóságát, istenségét, az Atyával való egylényegűségét. Mint orvos, ő fedezte fel a kis vérkört, s tiltott tevékenységként embereket boncolt. Mint teológusról azt lehetne mondani, hogy unitárius nézeteket vallott – s az unitárius egyházak valóban előfutárjukat látják Szervét Mihályban. Ő maga azonban még értelemszerűen nem lehetett unitárius – hiszen ilyen nevű egyház az ő életében még nem létezett.
Szervét ariánus volt –a szónak nem az Erdélyben bevett értelmében, ahol egyszerűen „unitáriust” jelent, hanem, mert ahhoz a keresztény irányzathoz tartozott, amelyet Ariusz 4. századi alexandriai presbiterről neveztek el, aki ama híres, még Madáchnál, Az ember tragédiájában is megénekelt vitában, amely egyetlen „iota”, vagyis „i” betű körül folyt arról, hogy Jézus egylényegű (homousziosz), avagy csupán hasonlényegű (homoiusziosz) az Atyaistennel, az egy „i”-vel többet ejtők, a homoiuszioszt mondók fő véleményformálója volt, aki szerint az ember –Jézus is – csak hasonlíthat az Istenre, de maga nem lehet az.
Ariusznak Athanasziosz volt a fő ellenfele Alexandriában, majd 325-ben Niceában, a Konstantin császár által összehívott első egyetemes zsinaton, ahol a részt vevő 200 püspökből 198 szavazott vele, vagyis Ariusz ellen – s a két renitens líbiai püspök sem dogmatikai okok miatt nem szavazott a homousziosz formulával gyakorlatilag Jézus istenségét kimondó többséggel. Ez a némely későbbi diktatúrák választási eredményeit idéző egyöntetűség annál is meglepőbb, mivel az ariánus-vita változó sikerrel folyt, s csak azért nem mondjuk, hogy „kiegyenlített erők közt”, mert sokáig éppen az arianizmus volt a sikeresebb. Vagyis igaz ugyan, hogy 325-ben Niceában megszavazták az athanaszioszi hitvallást, a templomokban ma is gyakran felmondott „Hiszek egy Istenben” kezdetű krédót, a vita ezzel még korántsem zárult le: száműzött ariánusok később még visszatérhettek, s volt, hogy Konstantin éppen Atnanaszioszt száműzte az általa 330-ban alapított Konstantinápolyból.
A 99 százalékos többség minden bizonnyal azzal a körülménnyel függött össze, hogy a zsinatot a kereszténységet 313-ban egyenjogúsító, majd politikai céljaira tudatosan felhasználó Konstantin, vagyis a császár hívta össze. A korábbi zsinatokhoz képest gyökeresen megváltozott körülmények között. Az addig halálra üldözött keresztények belviszályaiban a hatalommal kötött szövetség a hatalomkoncentrációt jobban szolgáló homousziosz-pártnak kedvezett. A császár mindezt előre tudta, s a kereszténység egyenjogúsításán és pártolásán kívül az eretnekségek ellen is az első perctől kezdve tudatosan lépett fel – immár birodalmának egységét féltve. Álláspontjáról tíz évvel a niceai zsinat előtt ezt írta Kelszosz afrikai vikáriusnak: „Hivatalom és császári feladatom alapján mi más dolgom lenne, mint elűzni a tévedéseket, kiirtani minden meggondolatlan embert, és elérni, hogy mindenki egyetértésben és egységben az igaz vallást és a köteles szolgálatot gyakorolja a mindenható Isten számára?”.
Hasonló mértékű volt Kálvin Szervéttel szembeni eltökéltsége is. 1546-ban, vagyis hét évvel Szervét máglyahalála előtt írta róla a már említett Farelnek: „Ha Genfbe jön, élve nem távozik onnan, amennyiben a tekintélyemnek súlya van.” A per idején pedig Kálvin ezt jegyezte föl: „Remélem, halálos lesz az ítélet.”
Volt súlya Kálvin tekintélyének, s még ma is van. A tavaly felröppent hírek arról, hogy a genfi református egyházközség, az, amelyik Szervétet a halálba küldte, az idén, a viszonylag kerek 450. évfordulón ünnepélyesen bocsánatot fog kérni, nem nyertek megerősítést. Szervét továbbra is eretneknek számít – nemcsak a katolicizmus, de a protestantizmus fősodra számára is.
Minek nevezzük mármost a kereszténység azon áramlatait, amelyekben Szervétet nem tekintik eretneknek, sőt talán, ha szentnek nem is, esetleg mártírnak veszik? Ariánusnak! Jobb lesz ariánust mondanunk, mint unitáriust, hiszen vannak, akik magukat ariánus nézeteik ellenére katolikusnak, vagy éppen reformátusnak tartják, s meggyőződésük arról, hogy Jézus nem imádandó isten, hanem követendő ember, nem jelenti kulturális identitásuk feladását.
Ariánusok bőven vannak. Egyes egyházak – kvékerek, mennoniták és más anabaptisták, jehovisták, s persze unitáriusok – mint egyházak is ariánusoknak tekinthetők, míg más egyházakban, mint a katolikus vagy a református egyházban az ariánusok renitens kisebbségi véleményt képviselnek. Általában elmondható, hogy a tapasztalatok szerint az athanaszioszi hitvallás követői a hatalommal, míg az ariánusok a muszlimokkal és a zsidókkal, s általában a más vallásúakkal értenek könnyebben szót.