2003. szeptember. 22. 13:34 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Elfogták a Vizsolyi Biblia feltételezett tolvajait

A rendőrség csak hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy a miskolci rendőrök még szeptember 6-án őrizetbe vettek egy férfit és egy nőt, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a nemzeti kincsnek számító Vizsolyi Biblia ellopásával. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, a biblia azonban továbbra sincs meg.

Az egymással élettársi kapcsolatban élő gyanúsítottak szeptember 6-án, egy igazoltatás során lettek gyanúsak a rendőröknek. A párt előállították, majd - a rendőrség tájékoztatása szerint - kihallgatásuk során "a rendőrök legnagyobb meglepetésére" előadták, hogy részt vettek a nemzeti kincsnek számító, Károly Gáspár fordította, 1590-es kiadású első magyar nyelvű Vizsolyi Biblia ellopásában tavaly február 10-én. A gyanúsítottak beismerő vallomást is tettek.
Bárdos Zoltán őrnagy, az ügy szálait kézben tartó rendőrtiszt elmondta: már a biblia ellopása után felbujtóként képbe került egy budapesti 30 éves rokkantnyugdíjas, és egy 33 éves komáromi férfi, mint társtettes. A rokkantnyugdíjast akkor őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, azonban az ügyben eljáró Encsi Városi Bíróság a bizonyítékokat nem találta elegendőnek, ezért felmentették.
A most előzetes letartóztatásban lévő páros vallomásából egyértelműen világossá vált, hogy a komáromi férfi tört be a vizsolyi református templomba. Az is kiderült, hogy a bibliát átadta a templom előtt várakozó párnak, azzal az utasítással, hogy azt szállítsák Budapestre a rokkantnyugdíjasnak, akit most ismét nagy erőkkel keresnek.
A biblia azonban még nincs meg, éppen ezért a négymillió forintos díj továbbra is él, és a nyomozást közvetlen elősegítőt illeti meg, mondta a nyomozás irányítója. (MTI)
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.