2003. május. 08. 16:25 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

300 milliós állami támogatás a Fesztiválzenekarnak

Háromszáz millió forintos állami támogatást kap ez évi működéséhez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) költségvetéséből juttatandó anyagi segítségről, a zenekar három évre szóló állami támogatásáról csütörtökön, Budapesten írt alá megállapodást Görgey Gábor kulturális miniszter és Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója.

A posztjáról távozó tárcavezető "furcsállta, miért ő ismerte fel elsőként, hogy a BFZ nemzeti zenekarhoz méltó támogatásra érdemes". Görgey Gábor utalt arra, hogy a 300 milliós támogatást a zenekari konszolidáció keretében kapta a BFZ.
Az NKÖM az idén 1 milliárd 658 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, 66 millióval a Liszt Ferenc Kamarazenekart, 54 millióval a MÁV Szimfonikus Zenekart, 40 millióval a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, s 30 millióval a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát - tartalmazza a szerződéskötés alkalmából készített sajtóanyag.
Baán László, az NKÖM gazdasági helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar eddig is kapott támogatást a kulturális tárcától, de azok legfeljebb az 50 millió forintot érték el. Fischer Iván, a BFZ vezetője úgy fogalmazott: húsz éve várták, hogy egyszer csak megtörjön a jég, s amit külföldön elismertek, itthon is nemzeti üggyé váljon. Fischer szerint az NKÖM-től kapott támogatás lehetőséget teremt arra, hogy a zenekar folytassa tevékenységét, s vidékre is eljusson. A zeneigazgató elmondta: a Fővárosi Önkormányzattól az idén 350 millió forintot kapnak, magántámogatóiktól pedig mintegy 100 millió forintra számíthatnak.
A Budapesti Fesztiválzenekar ősszel induló új hangversenyévadának programjait kedden ismertették. A zenekar vezetőinek tájékoztatása szerint az együttes vendége lesz a nemzetközi zenei élet több kimagasló egyénisége, közöttük Richard Goode, Emmanuel Pahud, Rudolf Buchbinder, Sylvain Cambreling, Asher Fisch, Ránki Dezső, Truls Mork, Claus Peter Flor és Rudolf Barshai. A zenekar az idén is ott lesz számos vezető zenei központban és rangos fesztiválon a londoni Barbican Központtól az amszterdami Concertgebouw-on át a Luzerni Fesztiválig. Szeptemberben dél-amerikai, júniusban távol-keleti, ázsiai és ausztráliai hangversenykörútra utazik a zenekar. (MTI)
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.