Vállalkozás hvg.hu 2024. október. 16. 18:02

Megmutatta Lázár, milyen lesz a debreceni közlekedési múzeum

A miniszter szerint „bátor és kifinomult” pályamű nyert.

Lezárult a Magyar Közlekedési Múzeum építészeti ötletpályázata – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.

A tárcavezető azt írta a közösségi oldalán, hogy az ötletpályázatot egy debreceni iroda, az Archiko Kft. „bátor és kifinomult” alkotása nyerte, mivel a bírálóbizottság szerint a beérkezett 18 pályamű közül az volt a legegyedibb és a leginkább megfelelő a kiírás „ikonikussággal kapcsolatos kritériumainak”.

A második a DPI Design munkája, a harmadik pedig a DAW Építész Studio pályaműve lett – ismertette Lázár a bejegyzésben, amelyhez csatolta a látványterveket is.

A miniszter szerdán erősítette meg, hogy a korábbi tervek szerint Budapestről Debrecenbe költöztetik a közlekedési múzeumot és a természettudományi múzeumot is. Előbbiről szólva azt mondta, a tervezőknek a leendő BMW-gyár és az autópálya közötti telekre kellett „megálmodniuk” a múzeum épületét. „Úgy gondolom, hogy ennek a részletes tervezése vagy akár a kivitelezése is elkezdhető 2026-27-ig” – jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón.

A közlekedési múzeumot, amely a Városligetben állt, 2015-ben zárták be, majd bontották le. Az akkori ígéretek szerint három évvel később megnyílt volna a helyén az új intézmény, de ez azóta sem történt meg. Lázár János idén májusban aztán Debrecent dobta be lehetséges helyszínként, majd július elején eljutott a Népszavához egy részletes pályázati dokumentáció, amelyben már az szerepelt, hogy az új múzeum helyszínéül a Debrecenben épülő BMW-gyár melletti 6,5 hektáros külterületi telket jelölték ki. A terület egyelőre csak autóval közelíthető meg, a legközelebbi buszmegálló 1,5 kilométerre van, a leendő BMW-gyár egyik bejáratánál.

(Nyitóképünkön a nyertes látványterv. Forrás: Facebook / Lázár János)

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.