Vállalkozás hvg.hu 2024. október. 02. 12:02

Az Átlátszó megírta, milyen túlárazott szerződéseket talált a KEHI a Magyar Péter vezette Diákhitel Központnál

A KEHI a Diákhitel Központ szerződéseit vizsgálta és arra jutottak, hogy több esetben nem volt valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.

Az Átlátszó megszerezte azt a jelentést, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) készített 2021 augusztusában a Diákhitel Zrt.-ről, és amelyben kifogásokat fogalmaznak meg egyes konkrét szerződésekkel kapcsolatban. A vizsgálat abban az időszakban történt, amikor Magyar Péter, a Tisza Párt jelenlegi elnöke volt a Diákhitel Központ (DHK) vezetője.

Februárban Magyar – amikor tulajdonképpen kiszállt a NER-ből – azt mondta a Partizánnak adott első interjújában, hogy amikor a Diákhitel Központot vezette, túlárazott, rossz minőségű megbízásokat írattak vele alá, amelyek a NER-es Balásy Gyula cégeinek kedveztek, aztán elmondta, hogy a kormány megfélemlítésként ráküldte a KEHI-t. Magyar Péter 2019 és 2022 között vezette a Diákhitel Központot. Magyar abban az interjúban azt sugallta, hogy a KEHI-vizsgálat, a volt feleségével, Varga Judittal való első szétköltözésével állt összefüggésben. Magyar szerint a KEHI akciója megfélemlítés volt, és amikor rákérdezett a hivatal elnökénél, mi is ez, akkor – miután Vargával rendeződött a kapcsolata – azt a választ kapta, hogy ne csináljon semmit. Az interjúban azt mondta, a vizsgálatot mindenféle megállapítás nélkül lezárták.

Az Átlátszó szerint azonban ez nem így van, a jelentés tartalmaz megállapításokat. Az anyag szerint a hitelezés felpörgetéséhez közel félmilliárd forintot költöttek hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása pedig több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással – olvasható a cikkben.

A KEHI összesen 52 db, 2018 és 2020 közötti, összesen 1,4 milliárd forint értékű szerződést vizsgált meg részletesen. Úgy találták, a közbeszerzési értékhatárt el nem érő egyszerű beszerzési eljárásokat a jogszabályoknak megfelelően bonyolították le, de a Hivatal álláspontja szerint több esetben nem volt valós verseny, vagy éppen túlárazás történt.

A hivatal több céget is kiemelt a jelentésben. Ezek közül az egyik, a Think&Thank Kft. többségi tulajdonosa Trentin Balázs. Ő annak a Troia Media Kft.-nek a tulajdonosa, amely ugyan a KEHI jelentésében nem szerepel, de kapott megbízást a Diákhitel Központtól 13,3 millió forint értékben. Trentinről Hadházy Ákos és a Szabad Európa is megírta, hogy tavasszal és nyáron több alkalommal adott instrukciót a Tisza Párt aktivistáinak.

Egy másik cégnél, a PlanB Kft.-nél többek közt azt a megállapítást tették, hogy drágán dolgoztak: egy 40 oldalas tanulmányt a Z generációról 4 millió forintért készítettek el, egy másik esetben pedig 4,4 milliót kért egy 18 diából álló előadásért. De a KEHI szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett – írja az Átlátszó.

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő is foglalkozott a Diákhitel Központ szerződéseivel és ezzel többször is támadta Magyar Pétert, miután megnézett a Diákhitel Központ általa aláírt szerződései közül néhányat, és azt mondta, „valami bűzlik”, és nem tűnik valószínűnek, hogy Magyar csak Rogán Antal utasítására írt alá felesleges és/vagy túlárazott szerződéseket.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.