Vállalkozás hvg.hu 2024. október. 01. 12:29

A Cofidis megvette a Cetelem Bankot, de a név egyelőre marad

Lezárult a nagy felvásárlás.

Kedden jelentette be a Cofidis Csoport, hogy sikeresen lezárult a Magyar Cetelem Bank Zrt., a BNP Paribas Personal Finance Csoport magyarországi leányvállalatának felvásárlása.

A hír annyiban nem meglepő, hogy már tavaly áprilisban megjelentek olyan információk, hogy a BNP megválna a Cetelemtől, a szándékot pedig egy évvel ezelőtt bejelentették a GVH-nál is, ez a vizsgálat zárulhatott le most.

A közlemény szerint már meg is indult a Cetelem-munkavállalók integrációjának és az új termékkínálat kialakításának előkészítése, ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a Cetelem ügyfeleinek semmilyen teendőjük nem lesz, hiszen nem változnak a hitelekre, bankbetétekre és hitelkártyákra vonatkozó pénzügyi és szerződéses feltételek. Az aláírással egyidejűleg nem szűnik meg, nem tűnik el a Cetelem márkanév, erre majd az összeolvadási folyamatban fog sor kerülni egy adott ponton.

Gilles Sauret, a Cofidis Csoport igazgatóságának elnöke a tranzakciót úgy értékelte, hogy nagy lehetőség számukra, mivel banki licencet szereztek, ami mellett a kereskedelmi partnerhálózatukat is bővíteni tudják.

A Cofidis SA több mint 40 éve foglalkozik fogyasztásihitel-szolgáltatásokkal, kilenc országban van jelen, itteni fióktelepe Magyarország egyik piacvezető szereplője a fogyasztói hitelek piacán. A Magyar Cetelem Bank Zrt. 1996 óta volt jelen Magyarországon, és a Cofidishez hasonlóan lakossági fogyasztási hitelezéssel foglalkozott. 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.