Vállalkozás Mérlegen 2024. szeptember. 17. 12:45

„Azahriah előtt le a kalappal, a közös cipő tervezésének minden szakaszánál ott volt” – Vidák László, a Tisza Cipő tulajdonosa a Mérlegenben

Tényleg fel lehet nem is egy, hanem rögtön két céget építeni a retró érzésre alapozva? Miben más ma vállalkozónak lenni, mint 20 éve? A Mérlegen legújabb adásának vendége Vidák László, a Tisza cipő és a Menza étterem tulajdonosa.

Folytatódik a Mérlegen, a HVG üzleti podcastjának negyedik évada, ahol továbbra is sikeres magyar vállalkozókkal beszélgetünk arról, hogyan építették fel a saját cégüket, és mit tanácsolnának azoknak, akik most vágnának bele.

Az évad második adásában Vidák László volt a vendégünk, aki több mint 20 éve, hogy felélesztette a Tisza cipőt, és elindította az ugyancsak retró érzésre épülő éttermét, a Menzát. A podcastban szó lesz arról, hogy meddig lehet fenntartani az érdeklődést a régi idők termékei iránt, illetve hogyan lehet az új generáció számára is vonzóvá tenni, de természetesen beszélünk arról is, hogy milyen volt együtt dolgozni Azahriah-val, mennyire folyt bele a kollaborációban elkészült cipő készítésébe, és egyáltalán: hogyan jött az együttműködés.

Azt a témát sem kerüljük ki, hogy miért kerül annyiba egy cipő, amennyibe, olcsóbb lenne-e, ha Magyarországról Ázsiába vinnék a termelést, illetve miért lett veszteséges tavaly a Tisza cipő.

A műsor elején ezen túl szó lesz még Donald Trump közösségi oldala kapcsán arról, hogy mi minden képes befolyásolni egy cég értékét, valamint arról is, hogy örökölhetnek-e vagyont a háziállatok.

Iratkozzon fel a Mérlegen csatornájára itt: SpotifyApple Podcasts.

Vagy kövesse és hallgassa meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: SpotifyApple PodcastsSoundCloudYouTube.

Váltsd velünk valóra! – a műsort a Raiffeisen Bank támogatja.

  • 00:00 Intró
  • 00:26 Hogyan befolyásolja a Trump Media tőzsdei árfolyamát az amerikai elnökválasztási kampány?
  • 04:52 Örökölhetnek-e vagyont a háziállatok?
  • 09:23 A stúdióban Vidák László
  • 09:50 Mindig is vállalkozó akart lenni?
  • 11:29 Hogyan sikerült a Buffalo cipőket behozni Magyarországra?
  • 16:57 A 2000-es évek eleje: a Menza étterem nyitása, a Tisza cipő átvétele
  • 25:05 Mi változott a Tisza elmúlt 20 éve alatt, meddig marad vonzó ez a fajta nosztalgia?
  • 27:13 Hogyan lehet eljutni a „köztes” korosztályhoz?
  • 29:18 Azahriah és a kollaborációk: hogyan jönnek létre, milyen kihívások vannak ebben?
  • 34:51 Gond-e a cég számára, hogy a Tisza Párt szimpatizánsai a terméküket hordják?
  • 38:04 A magyarországi gyártás előnyei és hátrányai
  • 40:37 Miért kerül annyiba egy cipő, amennyibe, és mit szólnak ehhez a vásárlók?
  • 42:22 Mennyire lenne nehéz hazai alapanyagokat beszerezni?
  • 45:16 Mi az oka annak, hogy bár az árbevétel folyamatosan nő, tavaly mégis veszteséges lett a cég?
  • 49:01 Hogyan alakul a Menza sikere?
  • 54:04 Milyen univerzális vállalkozói tapasztalatok származnak a vendéglátás és a divat területéről?
  • 57:11 Miben más ma vállalkozónak lenni, mint 30 éve?
  • 01:00:17 Mennyire szükséges még a cégeknek ebben a fázisában a személyes jelenlét?
  • 01:02:47 Egy jótanács azoknak, akik vállalkoznának
  • 01:05:15 Hol tart most a nemzetközi terjeszkedés?
Itthon HVG 2025. március. 25. 17:09

„Ma a Pride, holnap mindenki más” – füstgyertyás útlezárás, Mácsai-szavalat és sok-sok rendőr a Hadházy-féle tüntetésen (élő közvetítés)

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő demonstrációt hirdetett az Erzsébet hídra kedd délutánra, azonban azt a rendőrség nem engedélyezte, így a Ferenciek terén gyülekeznek tüntetők a múlt héten elfogadott, Pride betiltását lehetővé tevő törvénymódosítás miatt. A hidat lezárták.