Vállalkozás hvg.hu 2024. szeptember. 12. 14:32

Frank helyett ötvenforintosokkal fizette ki az autómosást egy magyar férfi Svájcban, de ez nagyon rossz ötlet volt

A férfinek csalás miatt kellett felelnie, súlyos pénzbüntetést kapott.

Ötvenforintosokkal fizetett svájci frank helyett egy 51 éves magyar férfi Lenzburg városában – írja az Argovia Today

Az aargaui ügyészség szerint a férfi májusban hajtott egy mobil autómosóba, ahol 15 darab ötvenforintost dobott be az automatába, amely elfogadta az érméket, így 30 frank (12 600 forint) helyett mindössze 750 forintot fizetett. A férfi ezután lemosta az autóját és elhajtott. 

A rendőrség csalás miatt 300 frankos (127 ezer forintos) bírságot szabott ki rá, az autómosó cégnek pedig 435 frankot (184 ezer forintot) kell fizetnie kárpótlásul. Vagyis a férfinak végül több mint 310 ezer forintjába került az autómosás. 

Nyitóképünk illusztráció.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.