Vállalkozás hvg.hu 2024. augusztus. 16. 11:30

Tizenöt év után kivonul a tőzsdéről a Kulcs-Soft

A cégvezetők szerint saját erőből is képesek lesznek elérni a kitűzött célokat.

Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft Nyrt., az erről szóló végleges döntést a cég rendkívüli közgyűlése hozza meg szeptember közepén – közölte a vállalat. 

A Kulcs-Soft részvényeivel 2009 októbere óta lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén, de a cég vezetése a nemrég elfogadott, 2030-ig tartó üzleti stratégiájában megállapította, hogy a kitűzött bővülési és fejlesztési tervek finanszírozását saját erőből képesek lebonyolítani, így nem érzik indokoltnak, hogy a cégrészvények a továbbiakban nyilvános kereskedésben maradjanak. 

A hivatalos közgyűlési határozatot követően a részvényeket a törvényileg meghatározott részvényáron vásárolják meg azoktól a részvényesektől, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. 

A Kulcs-Soft legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy alapítója trükközött a tőzsdén, ezért a Magyar Nemzeti Bank 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki rá, illetve feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen tiltott piacbefolyásolás bűncselekményének gyanúja miatt. 

A társaság alapítójával és vezérigazgatójával 2021-ben beszélgettünk a cégnél akkor levezényelt generációváltás kapcsán. Az interjúban Kulcsár Tibor alapító azt is elárulta, miért léptek tőzsdére 2009-ben.