Vállalkozás hvg.hu 2024. június. 14. 07:17

"A fenébe is, imádlak titeket!" – a Tesla részvényesei megszavazták Elon Musk többmilliárdos fizetési csomagját

Nem biztos, hogy ezzel pontot sikerült tenni az ügy végére, van, aki további perekre számít.

A Tesla részvényesei csütörtökön jóváhagyták a vezérigazgató, Elon Musk fizetési csomagját. “Azzal szeretném kezdeni, hogy fenébe is, imádlak titeket!” – érkezett meg a színpadra Musk a szavazást követően.

Egy delaware-i bíróság még hónapokkal ezelőtt törölte az 56 milliárd dolláros – átszámítva több mint 20 ezer milliárd forintos – összeget, amelyet a cég részvényesei 2018-ban ítéltek meg Musknak. Volt ugyanis egyvalaki, aki minden idők legnagyobb vállalati fizetését túl soknak találta, emiatt pert indított, a bíróság pedig szintén úgy ítélte meg, összeg érthetetlenül magas, és nem méltányos a részvényesekkel szemben. Az indoklásban az is szerepelt, hogy az igazgatótanács részrehajló volt, Musk ügyvédjei pedig nem tudták bizonyítani, hogy a részvényesek minden információt megkaptak ahhoz, hogy jó döntést tudjanak hozni.

A szavazást előzően több részvényes, például norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb, 1700 milliárd dolláros szuverén pénzügyi alapja bejelentette, hogy nem fogadják el a fizetési csomagot, és a június tizenharmadikai szavazás Musknak kedvező eredménye nem jelenti automatikusan azt, hogy meg is kapja a pénzt, valószínűleg hosszadalmas jogi csatározásra lehet számítani – írja a Guardian.

Ami pedig tovább bonyolítja a helyzetet, az az, hogy a részvényesek azt is jóváhagyták, hogy a Tesla székhelyét Delaware-ről Texasba helyezze át. Hozzá kell tenni azt is, az igazgatótanács a bírósági döntés ellenére ugyan nem változtatott a bércsomagon, változatlan formában terjesztette azt elő, a Tesla részvényárfolyamának esése miatt már nem ér 56 milliárd dollárt.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.