Vállalkozás MTI 2024. február. 14. 07:58

Újabb járműipari nagyberuházást jelentett be Szijjártó Péter

45 milliárd forintos beruházást hoz a Stellantis-csoport Szentgotthárdra.

Magyarországra helyezi elektromobilitási stratégiájának kulcselemét a Stellantis-csoport – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a cég a szentgotthárdi Opel-gyárban a hagyományos meghajtású mellett elektromos motorokat is gyártani fog.

A beruházás 45 milliárd forint összértékű, a kormány 10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.

A Stellantis tizenhat márkát fog össze, köztük az Alfa Romeót, a Fiatot, a Citroent, az Opelt és a Peugeot-t.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.