A református egyház és a futballklubok lettek a határon túli támogatásokat kezelő magyar alap nyertesei Szlovákiában tavaly.
Több szlovákiai szervezet is kapott magyar állami támogatást a határon túli pénzekért felelős Bethlen Gábor Alapon keresztül, a DennikN összesítette most ezeket. Az egyik legnagyobb nyertes a református egyház, amely forintra átszámítva 1,75 milliárdos támogatást kapott.
Jól járt a foci is. Az erre kiosztott támogatások összege 3,96 millió eurót tesz ki, ami majdnem pontosan 1,5 milliárd forint. Ezen belül
- a kassai Borsodsport összesen 1,46 millió euróhoz jutott, ami forintban 552 millió,
- a komáromi fociklub 1,32 millió eurót, azaz 499 millió forintot kapott,
- a dunaszerdahelyi akadémia pedig 1,2 millió euró, vagyis 453 millió forint magyar állami támogatást szerzett meg.