Vállalkozás hvg.hu 2024. január. 05. 08:03

Új vasútállomás helyett csak sárdagonya van hat településen, miután Lázár lefékezte a MÁV programját

A vasútállomás-felújítási projekt keretében ledózerolták a régi állomásépületeket, de az újaknak azóta se kezdtek neki. Van, ahol a vécét is lebontották, az utasok több mint egy éve a bokorba járnak könnyíteni magukon.

Hónapok óta nincs vasútállomás hat településen, miután a kormányzati beruházási stoppal Lázár János leállította a MÁV két éve meghirdetett, kétmilliárd forintos vasútállomás-felújítási programját, írja a 24.hu.

Az érintett településeken – Tiszaalpáron, Szerepen, Nyírbogáton, Sárrétudvarin, Basahalmon és Püspökhatvanban – a régi állomásépületet már ledózerolták, de az új felépítésének még nem kezdtek neki. Ezeken a településeken az utasok most is a szabad ég alatt várakozhatnak, csapadékos időben – mint amikor a 24.hu Tiszaalpáron járt - nagy sárban.

A tiszaalpári polgármester, Vancsura István azt mondta a lapnak, hogy „telefonált valaki az önkormányzatra, hogy most kezdik bontani az állomást," 2022. szeptemberében jöttek is, ezután csak pár pad és egy menetrendtábla maradt az egészből. Vancsura szerint a nagy lendületben mindent eltakarítottak, még a vécét is, ezért több mint egy éve csak a bokorba mehetnek az várakozó utasok, ha úgy hozza a szükség.

A Hajdú-Bihar megyei Szerepen tavaly május óta nincs épület, itt Győri Balázs alpolgármester szerint a korábbi épületet közel 15 évig az önkormányzat bérelte, ám utána a MÁV teljesen elhanyagolta a végére romossá vált házat. A vasúttársaság 2015-ben mondta fel a szerződést.

A MÁV kétmilliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott a Miniszterelnökségtől a Magyar Falu Program keretében a vasútállomások fejlesztésére. Az ígéret az volt, hogy a települések mindenütt ugyanolyan, előregyártott elemekből álló, 20 négyzetméteres épületet kapnak, klimatizált váróhelyiséggel, wifivel, digitális töltővel, utastájékoztató monitorral, kint új parkolóhelyekkel, valamint 10–30 férőhelyes fedett, kamerázott kerékpártárolóval.

A MÁV a 24.hu megkeresésére azt írta, szó sincs arról, hogy leállították volna a programot, tíz településen már befejeződtek a fejlesztések, három helyszínen zajlik az épület-felújítás, 13 kistelepülésre pedig utasvárók épülnek majd. A kérdésre, hogy a Miniszterelnökséggel létrejött támogatási szerződés megkötése óta eltelt két és fél év alatt miért nem írták ki a kivitelezési szerződést, azt írták, hogy egy-egy közbeszerzési eljárás előkészítése hónapokat vesz igénybe, várhatóan 2024-ben a sikeres közbeszerzési eljárást követően ezen érintett helyszíneken is megkezdődhet a beruházás.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.