Vállalkozás hvg.hu 2023. június. 29. 20:28

Tompos Márton: Eltűnt a Fudan Alapítvány

A momentumos politikus bejegyzett székhelyén kereste az alapítványt, amelyik úgy fizet ki milliókat bérekre, mintha tartozna hozzá egy egyetem is, csakhogy az nem létezik.

Fudan helyett Diákváros
Friss cikkek a témában

Korábban mi is szenteltünk egy hosszabb cikket a kínai Fudan Egyetem nem létező magyarországi campusának fenntartására létrejött Fudan Alapítványnak, ebből kiderült, hogy csak tavaly, egyetem nélkül is 123 millió forintot fizettek ki bérekre.

Milliókat fizet bérre a nem létező Fudan egyetem alapítványa, amelynek új vezetője a Pegasus-listán is szerepelt

Működése láthatatlan, jövője kérdéses, de a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány tavaly így is 123 milliót költött fizetésekre. Nemrég megint kádercserék voltak: kirúgták a főigazgatót és eltávolították az egyetem egyik ötletgazdáját, fő támogatóját is. Közben a kínai egyetem tulajdonában álló, kapcsolódó magyar cég veszteséges lett.

Az első nyereséges éve után azonban az alapítvány veszteségbe fordult, amit kádercserék is követtek, most pedig a momentumos Tompos Márton ment el megnézni, hogy mi a helyzet velük. A politikus viszont meglepve tapasztalta, hogy az alapítvány a bejelentett Kéthly Anna téri székhelyéről felszívódott. A helyi erőkkel konzultálva Tompos azt is megtudta, hogy az alapítvány április 15-én ürítette ki az itt bérelt irodáját, a bérbeadó cég munkatársa azt azonban nem tudta megmondani, hogy hova költöztek.

Van tehát egy alapítvány, aminek nincs e-mail címe, a telefonszámuk nem él és a székhelyükről is elköltöztek, senki nem tudja hová, de van náluk 14 milliárd forintnyi közpénz, amiből folyamatosan költenek – összegezte Tompos a történteket.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.