Vállalkozás hvg.hu 2023. június. 25. 17:38

Július végén mégis bezárják a csepeli munkásszállót

A lakók egy részét már át is költöztették.

Július 31-ével bezár a csepeli Zászlós közösségi szálló, a tulajdonos szerint ugyanis az épület elérte azt a kritikus állapotot, amely nem teszi lehetővé a felújítás további halogatását, írja a Telex.

Az Indotek Group a lap kérdésére válaszolva azt írta, a felújítás előkészítését már az év elején elkezdték, a lakókat pedig június elején tájékoztatták a majdani bezárásról.

A munkásszálló renovációjának fontos része lesz a teljes körű energiahatékonysági beruházás, mellyel minden bizonnyal olyan gondok ellen próbálnak meg védekezni, mint a tavalyi fűtési szezon jelentősen megemelkedett rezsiköltségei. Ez azért volt jelentős probléma, mert miatt már tavaly szeptemberben felmerült a szálló bezárása. Akkor végül Karácsony Gergely közbenjárásával a tulajdonos sikeresen megállapodott a csepeli önkormányzattal, és nem kellett bezárni.

Most viszont be kell, és az Indotek a fővárosi és a csepeli önkormányzat segítségét kérte a lakók elhelyezésében. A vállalatnak a Gyömrői úton van egy hasonló funkciójú és jellegű ingatlanja, ahol több családot és időskorút el tudnak helyezni, egy részük már át is költözött ide.

A többiek elhelyezéséről jelenleg is egyeztetés folyik a főpolgármesteri hivatal külön erre dedikált szociálpolitikai önkormányzati tanácsadójával és a Kiút Egyesülettel.

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.