Vállalkozás hvg.hu 2023. március. 02. 13:06

Heti egy helyett évente kétszer cseréltek vizet a gyógyfürdőben, és nem is fertőtlenítettek, mert nem szerették a klór szagát

Egy másfél évszázada működő japán gyógyfürdőről van szó.

A határérték 3700-szeresének megfelelő legionella-baktériumot találtak egy 150 éve üzemelő gyógyfürdőben, a Japán déli részén fekvő Fukuoka prefektúrában – írja a CNN. Helyi szabályozások szerint a fenntartó kötelessége hetente cserélni a medencék vizét, de az üdülő igazgatója, Jamada Makoto elismerte, ezt csak évente kétszer tették meg és egyúttal bocsánatot is kért.

„Nem ismertem az erre vonatkozó törvényt, azt hittem, hogy ez egy elterjedt baktérium és nem jelenthet gondot, ugyanis a fürdőben természetes módon is cserélődik a víz” – monda a vállalkozó és hozzátette, a medencéket „nem is fertőtlenítették, mert nem szeretik a klór szagát”.

A vulkanikus forrásokból származó gyógyvíz a fürdő honlapja szerint ízületi- és idegrendszeri fájdalmakra, gasztroenterológiai problémákra és bőrbetegségekre is jótékony hatással van. Ezt a hatást azonban bőven felülírhatta a legionella, annak akár kismértékű belélegzése is fertőző legionáriusbetegség kialakulásához vezethet, ami a tüdőgyulladás egyik súlyos formája.

A fürdőt a teljes fertőtlenítésig már korábban bezárták, azóta azonban újra megnyitották.

Nyitóképünk illusztráció.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.