Vállalkozás hvg.hu 2022. november. 03. 17:46

Rendszerhasználati díjat vezet be a foodpanda

A cég szerint a versenytársak is bevezettek extra díjat.

A megváltozott gazdasági környezetre hivatkozva rendelésenként 110 forintos extra díjat számol fel november 14-től a foodpanda. A cég azt írta, ez a rendszerhasználati díj lesz, a céljuk pedig az, hogy tovább fejlesszék a szolgáltatásuk színvonalát.

Közleményük szerint versenytársaik is hasonlóan jártak el.

Az ételkiszállítással foglalkozó cégeket egyébként idén nagyon érzékenyen érintette a kata-szigorítás is. Miután a futároknak új adózási formát kellett keresniük - amivel jellemzően nőttek az adóterheik -, a foodpanda átlagosan 18 százalékkal emelte az összeget, amelyet egy futár ugyanannyi munkával megkereshet, mint korábban.

 

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.