Vállalkozás hvg.hu 2022. szeptember. 21. 13:44

Veszélyben a Tranzit kávézó a magas rezsi miatt, pénzt gyűjtenek, hogy ne kelljen bezárni

Ha nem sikerül elég támogatót találni, októberben már nem nyit ki a Tranzit kávézó.

Veszélybe került a Tranzit Café – írták ki a budai kávézó Facebook-oldalára. Mint írták, a gazdasági válság és a megnövekedett rezsiköltségek miatt a jelenlegi állás szerint szeptember 30-ig tudnak nyitva tartani. Azért, hogy októbertől is kinyithassanak, szponzorok segítségét kérik, és a vendégektől is remélnek némi plusztámogatást.

A mostani kritikus időszak előtt a Tranzit szekere jól futott, a hivatalos céges beszámoló szerint a kávézót üzemeltető vállalat 2021-et 30 millió forint nyereséggel zárta, 2018 óta minden évben nyereséges lett, innen fordult át az áremelkedések hatására abba, hogy már a nyitva tartás van veszélyben.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.