Múlt csütörtök óta alkalmazzák.
Olvasónk jelzése alapján írtuk meg délután, hogy elviteles díjat vezettek be a McDonald’s éttermeiben. Ha valaki nem az étteremben fogyasztja el a rendelt ételt, hanem elvitelre kéri, akkor 80 forintot számolnak fel.
A hvg.hu kérdésére a McDonald’s megerősítette, hogy szeptember 1-je óta él az új díj, melyet minden drive-on történő vásárlás, illetve az éttermekben elvitelre kért rendelések után számítanak fel, a rendelés értékétől függetlenül. Mint írták,
ez egy tranzakcióhoz kapcsolódó díj, amely az elviteles vásárlásokra vonatkozó megnövekedett többletköltségeik részbeni fedezetéül szolgál.
„Az elviteli díj mértékéről fogyasztóink a vásárlás előtt az étteremben tudnak tájékozódni, illetve kupon beváltása esetén a kuponon annak mértéke feltüntetésre kerül” – tették hozzá.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.