Vállalkozás hvg.hu 2022. augusztus. 09. 16:13

Fontos változások jöhetnek a katatörvénynél

A 24.hu birtokába került levél alapján a jogszabály egyfajta finomhangolása körvonalazódik több részletkérdésben.

A kata szabályainak módosítását már „kész tényként kezelik” – írta a Facebook-oldalán a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közti belső levelezésre hivatkozva.

A 24.hu birtokába került levél alapján a jogszabály egyfajta finomhangolása körvonalazódik több, a NAV által felvetett, gyakorlatias részletkérdésben, amelyekre a minisztériumnak megvannak már a válaszai. A 24.hu információi szerint egyes kérdésekben jogszabályváltozás szükséges, a levelezés többi pontja jogszabály-értelmezés.

Bár a jövőben csak főállásban lehet katázni, a törvény nem tér ki külön arra, hogy mi történik akkor, ha valaki valamilyen okból főállásúból mellékállású katázóvá válik. A minisztérium azt írja, jogszabályalkotás keretében fogják rendezni ezt a kérdést, a főfoglalkozás megszűnését (például ha az adózó főfoglalkozású alkalmazott lesz, vagy mondjuk nyugdíjba megy) be kell majd jelenteni. Emellett amikor megszűnik a főfoglalkozás, annak a hónapnak a végével megszűnik a katázás is.

Ezenkívül a NAV megfontolásra javasolta, hogy a régi kata hatálya alól kikerülő betéti társaságokat, közkereseti társaságokat, egyéni cégeket, ügyvédi irodákat mentesítsék a könyvvizsgálati kötelezettség alól, mivel az jelentős többletköltséggel járna. A 24.hu szerint a Pénzügyminisztérium támogatná ezt a javaslatot, azonban kiemelik, hogy ehhez is jogszabály-módosítás szükséges.

A levélváltásból az is kiderül, hogy mi történik azzal, aki vállalkozóként augusztus 1. és szeptember 1. között választja a katázást: szeptember 1. előtt még lehet a régi kata szerint vállalkozni, de már akkor is lehet jelezni, hogy szeptember 1-jétől az új kata szerint képzeli tevékenységét a vállalkozó.

Az is kiderül, hogy mi történik abban az esetben, ha a kata hatálya alól kikerülő vállalkozás bevétele csak később (már a kata megszüntetés után) folyik be, de a bizonylat (számla) szerinti teljesítési időpont megelőzi az adóalanyiság megszűnését. Ez esetben a befolyt összeg még az adóalanyiság utolsó napján szerzett katás bevételnek minősül.

A Pénzügyminisztérium a válaszait az egységes adóhatósági gyakorlat kialakításához és a NAV-os tájékoztatási tevékenység végzéséhez ajánlja – írja a 24.hu.

Az MKOE posztjában megemlíti, hogy korábban tízpontos javaslatcsomagot juttatott el az új katatörvényben található hibák sürgős javítása végett, amire a Pénzügyminisztérium még nem válaszolt.

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.