Vállalkozás Lengyel Miklós 2022. június. 29. 15:23

"Feladtunk mindent, amit elértünk " – bírálta Putyint egykor hű oligarchája

Oleg Gyeripaszka ellen is büntetőindézkedéseket léptetettek életbe a nyugati hatalmak.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

“Kolosszális hiba lenne Ukrajna lerombolása" – ez a véleménye egy korábban Vlagyimir Putyinhoz hű oligarchának, Oleg Gyeripaszkának. A Ruszal dollármilliárdos tulajdonosa sajtóértekezleten bírálta a háborút Moszkvában.

“Itt ülünk és a győzelemre várunk. Milyen győzelemre? Kinek a győzelmére?” – tette fel a kérdéseket az orosz alumíniumipar koronázatlan királya, akinek komoly vállalkozásai voltak az Egyesült Államokban is.

“Engem nagyon aggaszt, hogy milyen gyorsan feladtunk mindent, amit a huszonegyedik században elértünk“ – mondta, emlékeztetve arra, hogy Putyin elnökségének első szakaszában együttműködött a Nyugattal. Ennek eredményeképp Oroszország fellendült és az életszínvonal növekedett. Putyin elnök részt vehetett a nagyhatalmak csúcstalálkozóin: korábban a G7 G8 volt, hiszen Oroszországot is bevették maguk közé a többiek. A moszkvai vezetés a Krím félsziget 2014-es megszállása után vált nemkívánatossá a Nyugat szemében.

Oleg Gyeripaszka ugyan óvakodott attól, hogy nyíltan bírálja Putyin Ukrajna elleni agresszióját, de elmondta a meglepett újságíróknak, hogy “ Ukrajna lerombolása kolosszális hiba lenne. Számunkra is” – hangsúlyozta az oligarcha. Rámutatott arra, hogy “a szankciók jobban sújtják Oroszországot, mint Európát”.

Ez nagyon merész kijelentésnek számít Putyin birodalmában, ahol a hivatalos propaganda állandóan azt hangoztatja, hogy “a szankciók jobban fájnak a Nyugatnak, mint nekünk”. Oleg Gyeripaszka tudja, miről beszél, hiszen ő is feketelistára került az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és az Európai Unióban.

Putyin még mindig a győzelemre tör

Legalábbis a szóvivője ezt hangsúlyozta kedden is. Dmitrij Peszkov kijelentette: “az ukrán nacionalisták akár ma is letehetik a fegyvert”.

A G7 nagyhatalmak vezetői eközben ismét támogatásukról biztosították Ukrajnát. A Németországban megtartott csúcsértekezlet után Olaf Scholz német kancellár kijelentette: “szankciókkal egyre drágábbá tesszük Putyin számára gazdaságilag és politikailag a háborút”.

A NATO madridi csúcstalálkozóján is Ukrajna a fő téma. Finnország és Svédország épp azért akar belépni, hogy megvédje magát az orosz fenyegetéstől. A csúcstalálkozó előtt elhárultak az akadályok: Erdogan török elnök immár nem kívánja megvétózni Finnország és Svédország NATO tagságát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.