A hivatal, amelyik a vizsgákat bonyolítja, azt állítja, hogy nem hibáztak.
Teljes fejetlenségbe torkollott az uniós forrásokból finanszírozott Újratervezés Program 3.0, amely informatikai szakemberekké képezne ki állástalanokat vagy pályát módosítani akaró más területen dolgozókat – írja a 24.hu olvasói jelzések alapján.
A lap szerint a záróvizsgákat informatikai hibák miatt az elmúlt két hétben nem lehetett megtartani, a szervezők pedig csak múlt pénteken hirdettek két új időpontot. Mindkettő e héten esedékes, kedden és szerdán.
„Először június 8-ra hirdettek vizsgát, amit otthonról, gép előtt lehetett volna abszolválni másfél óra alatt, de rendszerhibák miatt tíz perc után lefújták. Ezt egy héttel később, 13-án pótolták volna, csakhogy megint lehalt a rendszer, senki sem tudta megcsinálni a feladatokat” – mondta egy érintett. Ő reménykedik abban, hogy ezen a héten már működni fog a rendszer.
Sokan munka mellett csinálták végig a képzést, és a vizsgák miatt szabadnapot vettek ki”
– tette hozzá.
Ahogy a 24.hu rámutatott, a történtek azért is kínosak, mert „a struktúraváltást támogató informatikai képzések” lebonyolítására 11,7 milliárd forint állt rendelkezésre.
„Elnézést a kellemetlenségért! A záróvizsgát bonyolító Brillium-rendszernek a hivataltól független hibája miatt a mai záróvizsga egy későbbi alkalommal kerül megtartásra” – írta a hivatal a résztvevőknek. Vagyis a szervező szerint nem ők hibáztak.
Hadházy: Vizsgálja az OLAF a négyszeresen túlárazott informatikai képzéseket
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, aki az ügyet korábban feltárta, a Facebookon közölte, hogy az OLAF vizsgálatot indított az informatikai képzések ügyében.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.