Vállalkozás hvg.hu 2021. július. 09. 13:31

Megvenné a 4iG a Telenor Montenegrót

Az üzletet november végéig üthetik nyélbe, előtte még átvilágítják a céget. Az ügylethez a montenegrói hatóságoknak is hozzá kell járulniuk.

Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a PPF Telecom Group leányvállalatával a vezető montenegrói mobilszolgáltató, a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról.

A 4iG közölte, hogy megkezdi a cég átvilágítását – aminek szeptember végén lehet meg az eredménye –, ez alapján tehet végleges ajánlatot a szolgáltató megszerzésére. A tranzakció legkésőbb 2021. november 30-ig lezárul, aminek előfeltétele, hogy a tulajdonszerzéshez a montenegrói hatóságok is hozzájáruljanak.

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója azt mondta a tranzakcióról, hogy jól illeszkedik a regionális terjeszkedési stratégiájukba.

Azt is hozzátette, hogy jelentős növekedési potenciált látnak a nyugat-balkáni régióban, várakozásaik szerint az elkövetkező öt évben a térség gazdasági növekedését az Európai Unió bővítése is jelentősen fellendítheti. „Jelenlétünket ezért a most bejelentett akvizíció mellett tovább szeretnénk fokozni a térségben. Ennek érdekében folyamatosan vizsgáljuk a befektetési lehetőségeket a távközlési, illetve az informatikai szektorban” – mondta.

A Telenor Montenegrót 2018-ban vette meg több régiós mobilszolgáltatóval együtt a cseh hátterű befektetési társaság, a PPF Group. A mobilszolgáltató 338 ezer előfizetőjével és a 2020-ban elért 43 millió eurós árbevételével abszolút piacvezető a montenegrói mobilszolgáltatási szegmensben.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.