Vállalkozás hvg.hu 2021. július. 01. 10:08

Több új McDonald’s nyílhat vidéken

Ózdon ötévnyi várakozás után nyílhat meg a gyorsétterem.

Még szeptemberben jelentette be Ózd polgármestere, Janiczak Dávid, hogy sikerült megállapodni az amerikai gyorsétteremlánc, a McDonald’s képviselőivel, és hamarosan éttermük nyílhat a városban. Az éttermet már öt éve próbálják a városba csábítani.

Júniusra ígérték az építkezés megkezdését, a Napi.hu szerint ezen a héten hétfőn el is indult a munka. A beruházás várhatóan 70 új munkahelyet teremt a környék számára.

Janiczak Dávid a Napi.hu-nak korábban arról számolt be, hogy a kezdetekben falakba ütköztek: a cég akkori üzleti stratégiája nem tette lehetővé az ózdi nyitást, 2019-ben viszont az étteremlánc magyarországi tulajdonosváltását követően fordulat állt be a vállalat üzletpolitikájában, és nyitottá váltak a beruházásra.

Növekedési stratégiánk egyik legfontosabb eleme, hogy új éttermeinkkel olyan városokban és településeken is megjelenünk, ahol korábban erre nem volt lehetőségünk.

Bízunk benne, hogy az ózdiak is szeretettel és örömmel fogadnak majd bennünket a városukban. Ha minden ütemezés szerint halad, akkor még az év vége előtt mi is üdvözölhetjük őket az étteremben" – nyilatkozta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.

Az étteremlánc egyébként június 25-ével minden étterméből kivonja az egyszer használatos műanyag evőeszközöket, a műanyag szívószálakat és pohártetőket. Szeptemberben a fagylaltos poharakat is papíralapú poharakra cserélik.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.