Vállalkozás hvg.hu 2021. április. 21. 11:04

Már csak Strasbourgban bíznak a Mészáros Lőrinc fiával hadakozó bélmegyeri vadászok

A békési bíróságokon jogerősen pereket nyertek Mészáros Lőrinc fiának vadásztársasága ellen a helyi gazdák, de a felsőbb szintű fórumokon a milliárdosnak adtak igazat. A békési vadászok ügyvédje szerint önkényesen válogattak a jogszabályok között.

A békési Bélmegyeren gazdálkodó vadászok joggal gondolhatták három évvel ezelőtt, hogy a saját földjeikről őket kigolyózó ifjabb Mészáros Lőrinc rövidesen leteheti a vadászpuskát, miután két pert is jogerősen megnyertek annak vadásztársasága ellen. 

Az ügy háttere az, hogy 2016-ban úgy módosították a vadászati törvényt, hogy újraosztották a vadászati tájegységeket, majd az ezeken a területeken levő földtulajdonosok közgyűlésein szavaztak arról, hogy az elkövetkező 20 évre mely vadásztársasággal kötnek szerződést, azaz kik fognak ott vadászni. A békési Bélmegyeren is összehívták a közgyűlést, és itt vesztettették el a korábbi vadászati jogukat helyi vadászok, amely végül az ifjabb Mészáros frissen megalakított Vadásztársaságához került.

A helyi vadászok két pert indítottak: az egyiket az ifjabb Mészáros vadásztársaságával kötött szerződés semmisségéért, mivel állításuk szerint rengeteg szabálytalanság történt az eljárás során, a másikat pedig azért, hogy az ő igényüket ismerjék el. Ez utóbbit a bíróság felfüggesztette azzal, hogy ha döntés születik a semmisségről, majd akkor élesedhet az érvényességi igény iránti per. Két évvel később, az előbbiek bizonyítását elfogadva, 2018 nyarán a Gyulai Törvényszék jogerősen kimondta az ifjabb Mészáros vadásztársaságával kötött szerződés semmisségét. A nyertes per után mentek a helyi vadászok a kormányhivatalhoz, hogy vonják vissza az ítélet értelmében a Hidashát-Bélmegyeri Vadásztársaság vadászati jogát, azaz Mészárosékét, és jegyezzék be az övékét. Ám a kormányhivatal vadászati osztálya azt válaszolta nekik, hogy előbb perben bizonyítsák az ő szerződésük érvényességét. Ezt a pert is megnyerték a helyiek, és ezt támadták meg ifjabb Mészárosék a Kúrián.

Három bélmegyeri vadász szembe mert szállni Mészáros Lőrinc fiával, és nyert

„Még mindig nem akarom elhinni" - pislog könnyes szemekkel Lovas József, bélmegyeri gazdálkodó a Békési Járásbíróságon, csütörtökön délután, az ítélet kihirdetése után. Ő volt az, aki elsőként kiszúrta, hogy nincsenek rendben azok a papírok, amelyeknek segítségével másfél évvel ezelőtt kizárták őket a bélmegyeri vadászterületről.

A Kúria 2020-as döntésével ugyan elutasította a felülvizsgálati kérelmet formai okokra hivatkozva, de az alsóbb szintű bírósági döntést hatályon kívül helyezte. A bélmegyeri vadászok ekkor keresték meg Karsai Dániel ügyvédi irodáját, aki a jogszabályokkal való zsonglőrködés miatt az Alkotmánybírósághoz fordult.

A bélmegyeri vadászok jogi képviselője szerint önkényesen, a jogszabályokkal ellentétesen hozott döntést a Kúria, és ezzel sérült a tisztességes eljáráshoz, és a tulajdonhoz való alapjoguk is, ezért mentek az Alkotmánybíróságra. A testület szerint viszont a keresetben felsorolt visszásságok egyike sem sért alapjogokat, így az összes itthoni jogorvoslati lehetőséget kimerítették a békési gazdák. Most tervezik, hogy beadják keresetüket a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.