A program lényege, hogy havi 45 ezer forintot adnak azoknak, akik hamarabb elhelyezkednek máshol, hogy lejárna közfoglalkoztatási jogviszonyuk.
A kormány ismét meghirdeti a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot", amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt idézve szombaton.
Az április közepén induló program lényege, hogy azok, akik a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt állást találnak, bónuszként elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Vagyis minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz jut. Ők minden hónap után, ami közfoglalkoztatási idejükből hátra maradt, 45 600 forintot kapnak utólag.
Elhelyezkedési juttatásra jogosult a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatott is, akinek napi díjazása kétezer forint, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is kaphat - közölte az államtitkár. Bodó Sándor szerint a résztvevők nettó keresete így, minimálbérrel számolva 160 ezer forint is lehet - a kérdéses időszakra -, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.
A program részleteiről április 15. után lehet tájékozódni a munka.hu oldalon, és a kérelmet is ezt követően lehet benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, ami akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti - közölte az ITM.