Vállalkozás hvg.hu/MTI 2021. március. 10. 10:23

Politikai és reklámkiadványokat sem terjeszt júliustól a Magyar Posta

Nem gazdaságos politikai reklámkiadványokat és ingyenes reklámújságokat kivinni – ezzel indokolja a Magyar Posta a leállást.

Júliustól nem szállít ki a Magyar Posta címezetlen reklámkiadványokat, azaz a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermék és a politikai reklámkiadványok terjesztésével is leállnak – jelentette be a cég.

A közlemény szerint a Magyar Posta részesedése ezen a piacon nagyjából 25 százalékos. A kézbesített kiadványok száma tavaly egyharmaddal volt kevesebb, mint 2019-ben, a nyomott árak miatt pedig a tevékenységhez kapcsolódó költségek rendre meghaladták a bevételt – indokolta a Magyar Posta a döntést.

Szintén gazdaságossági indokokra hivatkozva a cég július elsejétől kivonul az országos napilap-kézbesítési piacról, csak a hetilapok, magazinok, színeslapok feldolgozását, terjesztését és kézbesítését tartja fenn.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.