Vállalkozás hvg.hu 2021. február. 02. 11:07

Azonnal elvitte a NAV a Megyeri csárdának kiutalt bértámogatást

Elmaradt a járulékok fizetésével a Megyeri csárda, emiatt hiába kapott bértámogatást, az adóhatóság a köztartozásra utalta át a teljes összeget. Egy adószakértő szerint hiába követel az állam pénzt egy cégtől, az nem veszélyeztetheti a dolgozók kifizetését.

Nem sokáig örülhetettek a Megyeri csárda tulajdonosai annak, hogy megkapták a vendéglátóhelyeknek ígért állami bértámogatást,

az átutalt összeget ugyanis azonnal elvitte az adóhatóság a korábbi járulékelmaradások miatt

– írta a Blikk.

Lepsis Dániel, a cég ügyvezetője elismerte, hogy a korlátozások óta valóban volt elmaradása: az első hullámban „nagyjából” tudta fizetni a járulékokat, tavaly novemberre azonban minden tartalékuk elfogyott. Az alapanyag-vásárlás, a rezsiszámlák és a dolgozók kifizetése után a negyedik helyre vették csak az államnak járó összegek kifizetését – ezzel követték el a hibát. Pályáztak a bértámogatásra, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról küldött nekik egy tájékoztatást, hogy ennek a teljes összegét a köztartozásra utalták át.

Angyal József adószakértő úgy véli, hogy a NAV hibázhatott. Még egy végrehajtási eljárásban is külön alszámlára különítik el a dolgozók bérét, a cég tartozásai nem veszélyeztethetik a munkatársak kifizetését – magyarázta.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.