Ám az még jó ideig nem használható érdemben.
Lezárult a magyar állam trieszti kikötői tulajdonszerzése, ezt a külügyminisztérium is megerősítette a HVG-nek.
A terület egyelőre igazi rozsdaövezet: olajfinomító működött rajta, amelyet a második világháborúban légitámadás is ért. Így a kikötő és a mögé tervezett logisztikai központ kialakítása előtt kármentesíteni kell a 300 méteres partszakaszt. De – legalábbis az olasz sajtó értesülései szerint – még előbb egy örökségvédelmi eljárást is le kell folytatni, aminek adminisztrációja akár egy évet is igénybe vehet.
A kikötői projektre létrehozott magyar állami zrt.-nek, az Adria Portnak egyelőre összesen négy alkalmazottja van, köztük a vezérigazgatóval, akinek a fizetését is megemelték, bruttó 1,5 millióról 1,9 millió forintra.
Azt viszont a mai napig nem sikerült szakmai érvekkel kielégítően alátámasztani, hogy mi szükségük lenne a magyar vállalkozásoknak a nagy konténerhajók fogadására mérete miatt alkalmatlan, de állami kézben lévő kikötői terminálra.
További részletek az e heti HVG-ben.