A járványra hivatkozva uniós milliárdokat csoportosított át civilektől a kórházakhoz a Békés megyei önkormányzat, az egyik kedvezményezett alapítvány alapítói között van Simonka György is, akinek kedden folytatódik a büntetőpere. Míg a megvádolt politikus bázisán pályázatokat adnak vissza, addig a megyei önkormányzat osztogat, de most másoknak.
Nyár óta háborúznak a békési fideszesek, augusztusban odáig fajult a helyzet, hogy egymás kizárást kezdeményezték a tagok, végül Simonka György tagságának a megszüntetésére is érkezett indítvány az egyik helyi csoporttól. Az ügy még nincs lezárva, de mostanra úgy tűnik, mintha nem a megvádolt politikusnak állna a zászló.
Tavaly ősszel arról írtunk, hogy a büntető eljárás alatt álló Simonkának még sikerült az őt támogató párttársait bejuttatni a megyei közgyűlésbe, de úgy tűnik, hogy lassan ott is kifarolnak a politikus mögül, akinek keddtől folytatódik a büntetőpere. A nyári kizárási indítványokban egyelőre nincs döntés, mindegyik a levegőben lóg, de a Békés Megyei Közgyűlés elnökének döntése, amelyben egy határon átnyúló pályázat közreműködőit lecserélte, egyáltalán nem kedvezhet annak a civil szervezetnek, amelynek alapítói között van Simonka György is.
Önkéntes képzése helyett a kórházakra költenének
A gesztor Békés megyei önkormányzat egy négymilliárd forintos uniós projektben cserélte le a civileket kórházakra, erről már közgyűlési döntést is hoztak, az előterjesztést az elnök nyújtotta be, Zalai Mihályt korábban Simonka Györgyöt támogatók között tartották számon a helyiek. A két lecserélt civil szervezet egyike pedig a Dél-Békési Mentőcsoport Alapítvány, amelynek egyik alapítója Simonka György volt, és amely a tavaszi járvány idején fertőtlenítőszerekkel terítette a dél-békési településeket, az akciókban nem ritkán maga a képviselő is részt vett. Most éppen ezt a szervezetet tolják ki a milliárdos pályázatból.
Az eredeti elképzelések szerint rekreációs központokat hoztak volna létre, egészségnapokat szerveztek volna, önkénteseket képeztek volna ki a pénz nagyobb részéből, amit egy Araddal közösen megnyert pályázat uniós milliárdjaiból finanszíroztak volna Békés megyében. A határon átnyúló projekt része, hogy a megye orvosi ügyeleti hálózatát támogassák a pénzből, ez a módosítás után is megmaradna. A megyegyűlés elnöke szerint szabályosan, még a szerződés megkötése előtt módosítottak, a Dél-Békés Mentőcsoport Alapítványának szakértői viszont tizenhat oldalas levélben írtak arról a megyei közgyűlés elnökének, hogy szerintük miért hoztak szabálytalan döntést, egyébként pedig a pályázat aligha nyerhetett volna támogatást, ha a szervezetük nem vesz részt a program kidolgozásában, amelyen három évig dolgoztak.
A támogatást a Békés Megyei Önkormányzat, az Arad megyei Tanács, a Dél-Békés Mentőcsoport Katasztrófavédelmi Alapítvány és a Dél-Kelet Magyarországi Különleges Mentőszolgálat konzorciuma nyerte el. A projektjavaslatot tavaly ősszel befogadták, a részletek kidolgozására a megyei önkormányzat pályázatokat írt ki, ezeket a programokat januárig kellett benyújtani. Az, hogy a megyegyűlés pályázatain kik voltak a befutók, nem találtuk meg egyetlen nyilvános felületen sem, de a Dél-Békés Mentőcsoport Alapítvány közleménye, ami szerint három évig dolgoztak a támogatott projekt programjain, arra enged következtetni, hogy ők is a pályázati nyertesek között voltak.
Majd májusban a kidolgozott program támogatást is kapott, de a konkrét szerződést még nem írták alá. A négymilliárd forintos projektnek ebben a stádiumában, szeptember 10-én hívott össze a Békés Megyei Közgyűlés rendkívüli ülést, ahol az elnök előterjesztését a változtatásokról megszavazták a képviselők. Így most a helyzet az, hogy a konzorciumi civileket lecserélték két megyei kórházra, a járvány második hulláma miatt szerintük ott jobb helye lesz a milliárdoknak.
Orosháza kutyaszorítóban
A Dél-Békési Mentőcsoport Alapítványnak, amelyet most kitolt a milliárdos határon átnyúló pályázatból a megyei közgyűlési elnök, az orosházi önkormányzat alpolgármestere az elnöke. Így neki most az duplán is kellemetlen, hogy az Irányító Hatóság szabálytalanságok miatt a támogatások visszafizetése mellett döntött azokban a felzárkóztató programokban, amelyek egyikében mint a civil szervezet elnöke érintett, a másikban mint az orosházi önkormányzat alpolgármestere.
Ezekről a felzárkóztató programokról írta meg a hvg.hu a magyarnarancs.hu nyomán, hogy több EFOP pályázatban is szabálytalanságokat állapítottak meg. A mezőkovácsházi járásban megvalósuló projektben volt konzorciumi tag az orosházi alpolgármester vezette civil szervezet, egy másikban pedig az orosházi önkormányzat vett részt. Az orosházi önkormányzatnak 51 millió forintot kell visszafizetnie az elmarasztaló eredményű vizsgálatok miatt.
A város ráadásul a szeptember végi közgyűlésen arról is döntött, hogy a közétkeztetés megújítására megítélt 250 millió forint támogatástól eláll az önkormányzat, mivel a valós költségek közel háromszor annyiba kerülnének, mint a támogatási összeg. A másik TOP-pályázatnál, amelyre még nem kötötték meg a szerződést, szintén visszamegy a „nagykasszába”, itt is sokszorosába kerülne a megvalósítás a támogatás összegénél. Az eredetileg 136 millió forint támogatásból egy idősotthont korszerűsítettek volna. Így a helyzet az, hogy összesen 400 millió forintról lemondanak, mivel túl sok önerővel kellene kipótolni a beruházásokat, és 51 milliót pedig bírságként kell megfizetniük. Azt nem tudjuk, hogy kért-e támogatást az önkormányzat az államtól, de azt tudjuk, hogy hasonló esetekben azért volt, akinek segítő kezet nyújtottak.
Újabb átcsoportosítások a láthatáron Békésben
A megyei közgyűlés elnöke, miután meghozta a döntést egy hónappal ezelőtt arról, hogy két civil szervezetet lecserél a kórházakra a milliárdos határon átnyúló programban, most újabb átcsoportosításokat tervezhet. Zalai Mihály a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárának címzett levelét a közösségi oldalon tette közzé egy ismeretlen. A levélben az áll, hogy turisztikai célokra kéri, hogy 1,9 milliárd forintot átcsoportosíthasson Gyula és Szarvas fejlesztéseire, illetve egymilliárd forintot környezetvédelmi célokra Mezőhegyesnek és Dévaványának. Az, hogy a turisztikai és a környezetvédelmi célok, pontosan mit takarnak az egyes településeken, azt egyelőre nem tudjuk, de azt igen, hogy Szarvason a közelmúltban vásárolt be Mészáros Lőrinc agrárcégeket, Mezőhegyesen pedig az állami Ménesbirtokba öntik a közpénzt számolatlanul.