Vállalkozás hvg.hu 2020. július. 07. 16:56

Nemcsak megépíteni volt drága, a Puskás Aréna fenntartása is milliárdos tétel évente

Csak a napokban kiírt tenderekre 720 millió forintot különítettek el.

A Puskás Stadiont nem csak felépíteni volt drága – mintegy 190 milliárd forint – de fenntartása is tetemes összeget emészt fel évről évre. A komplexumot kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra két tendert is kiírt a napokban – vette észre a G7.hu –, és a közbeszerzési dokumentumok szerint ezekre összesen 720 millió forintot szánnak a következő egy évben.

A kisebb összegű pályázat a Puskás Aréna pályakarbantartási feladatiról szól, amire 180 millió különítettek el. A kiírás alapján a nyertesnek a pályakarbantartásról kell gondoskodnia. Ugyan a közbeszerzést csak egy évre írták ki, a keretmegállapodás legfeljebb két alkalommal tovább két évvel meghosszabbítható.

Hasonlóak a feltételek a másik tendernél is, aminek a keretében a rendezvénytechnikai szolgáltatásokat – például hang- és fénytechnikai feladatokat – szerzi be az NSK. Erre 540 milliós keretösszeget határoztak meg.

Márciusban 717,7 millió forintért, határozatlan időre már leszerződtek az állami Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF) mélyebben nem részletezett üzemeltetési szolgáltatásokra – írja a Nemzeti Sportközpontok kimutatása alapján a gazdasági portál.

Emellett számos kisebb megállapodást is kötöttek. Például évi 5 millió forintot fizetnek azért is, hogy a stadion használhassa a Puskás nevet. A pénzt egy olyan cég kapja, amelynek legnagyobb tulajdonosa a Nemzeti Sport főszerkesztője, a felcsúti akadémia egykori kommunikációs igazgatója, Szöllősi György.

Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.