Az OTP helyi leánya után fizette, ám hamarosan eladják a céget.
A bankok által fizetett különadót július elsejétől egy teljesen új séma váltja, amely az államnak, a cégeknek és a lakosságnak is nagyobb hasznot hoz majd – jelentette be Igor Matovič kormányfő (képünkön), miután aláírták a szlovák bankszövetséggel az erről szóló memorandumot.
A bankadót még 2012-ben vezették be északi szomszédunknál és az eredeti terv az volt, hogy idén fizetik azt utoljára a pénzintézetek, ám tavaly ősszel a parlament gyorsított eljárásban a különadó határozatlan időre történő meghosszabbításáról és megduplázásáról döntött – írja az ujszo.com.
Most viszont egy struktúrát találtak ki, mely szerint a befolyt pénzből egymilliárd eurót a Szlovák Fejlesztési Alapba utalnak át, amiből kulcsfontosságú állami projektekre költenek majd, például a kórházak és bérlakások építésére.
A megállapodás része volt az is, hogy a bankok 150 millió euróval tudják növelni alaptőkéjüket – nagyjából ennyibe került nekik a bankadó évente –, és vállalják, hogy évente félmilliárd eurót fordítanak az államnak nyújtott hitelekre, egymilliárd eurót pedig a céges és lakossági kölcsönökre.
A mostani döntés az OTP-t is érinti, hiszen leányvállalata jelen volt a szlovák piacon, ám januárban bejelentették, hogy az idei második félévre befejezik a cég eladását. A magyar vállalat az úgynevezett betétbiztosítási hozzájárulással és Szanálási Alapba való befizetéssel negyedévente 220-230 millió forintot fizetett. Ez elhanyagolható összeg ahhoz képest, hogy a bankcsoport évente 300-400 milliárd forint feletti profitot termelt – írja a portfolio.hu.