Vállalkozás MTI / hvg.hu 2020. június. 03. 19:45

Kihasználatlan az idősek bolti idősávja a Kereskedelmi Szövetség szerint

Legfeljebb a negyedik negyedévre lesz újra élénk a kiskereskedelmi forgalom az OKSZ számításai szerint.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A pünkösd előtti napokban a korábbiakhoz képest és húsvéthoz viszonyítva is élénkült a kiskereskedelmi forgalom, amely azonban csak a negyedik negyedévre szerezheti vissza korábbi lendületét – nyilatkozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Kossuth rádiónak. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az időseknek fenntartott vásárlási idősáv utolsó órája – azaz a harmada – kihasználatlan. A főtitkár szerint a 9-12 közti idősáv harmadik órája egyben nehezíti a családok hagyományosan szombat délelőtti bevásárlását is.

A korlátozások ideje alatt folyamatosan változtak a vásárlási szokások – részletezte Vámos. A márciusi felvásárlási rohamot húsvétot követően egy kiegyensúlyozottabb időszak követte. Az élelmiszer-kereskedelemben a forgalom már a szokásos körüli, de például az iparcikkek vásárlásában a következő hónapokban csak óvatos növekedés várható – fűzte hozzá. Az elmúlt időszakban a forgalom csak a webáruházakban ugrott meg, különösen az elektronikus eszközök forgalma erősödött.

Az OKSZ számításai szerint legfeljebb a negyedik negyedévre lesz újra élénk a kiskereskedelmi forgalom.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.