Vállalkozás MTI / hvg.hu 2020. május. 18. 22:08

Még májusban kinyithatnak a szállodák Ausztriában

A hegyekben ismét működhetnek a felvonók, és szemináriumokat is lehet tartani.

Május 29-én újranyitnak a szállodák, a wellness-központok és a menedékházak Ausztriában – jelentette be hétfőn Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter Bécsben.

A döntés értelmében a szállodák szigorú óvintézkedések mellett fogadhatják a vendégeket. A szájmaszk viselése mind a dolgozók, mind a vendégek számára kötelező lesz azokon a helyeken, ahol sok ember megfordul, így a bejáratnál, a recepciónál vagy az előcsarnokban.

Előírás a legalább egyméteres távolság betartása is. Kivételt jelentenek azok a vendégek, akik egyébként közös háztartásban élnek, valamint az úgynevezett „vendégcsoportok”, vagyis azok a barátok, akik nem élnek együtt, de közösen töltik el szabadságukat, ezért közösen bérelnek például egy apartmant.

A hotelek éttermeiben ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az egyéb vendéglátóhelyeken, a reggeli ugyanakkor „büfé jellegű”, vagyis svédasztalos is lehet.

A szemináriumokon legfeljebb százan lehetnek, a résztvevőknek szájmaszkot kell viselniük, és be kell tartaniuk a távolságtartás szabályát.

Bécsben mindenki kap kupont, amit vendéglőkben vásárolhat le

Az osztrák főváros mind a 950 ezer háztartása kap a 25-50 eurós kuponokból - jelentette be a főpolgármester.

A szállodákban működő wellness-szolgáltatás igénybe vételekor az egészségügyi minisztérium higiéniai ajánlásai a mérvadók.

A hegyekben található menedékházakban a turisták ágyai között legalább két méter távolságot kell tartani.

A felvonókkal, siklókkal kapcsolatos szabályozást később hozzák nyilvánosságra.

A szállodák április 4-én zártak be, így csaknem két hónap után nyithatnak ki újra.

Azt a hétvégén jelentette be az oszták kormány, hogy május végén a kis és a közepes színházak is újra kinyithatnak.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.