Vállalkozás hvg.hu 2020. május. 15. 08:20

Csak az adófizetők pénzéből építkeznének Felcsúton – hála a kormánynak

A lehetőség adott, úgyhogy meg is spóroltak maguknak 200 millió forintnyi önerőt.

Az Mfor.hu szerint 199,4 millió forint önerőt takarított meg a felcsúti focialapítvány a honlapján közzétett, 2019/2020-as szezonra vonatkozó sportfejlesztési programmódosítás szerint.

A lap azt írja, minderre azért volt lehetőségük, mert Orbán Viktor kormánya tavaly decemberben változtatott a társasági adótörvény egyik paragrafusán. Ez volt az, amelyikkel a tao-támogatásból ingatlanberuházást tervező és végrehajtó sportegyesületek helyzetén könnyítettek. Mindez azt jelenti, hogy bizonyos ingatlanjellegű beruházások esetén még a minimumként meghatározott 30 százaléknyi önerőt sem kell biztosítani, a projekt fedezhető a taóból, vagyis közpénzből.

Az Mfor.hu azt írja, a módosítás értelmében egy előfinanszírozott és egy utófinanszírozott ingatlanberuházást fedezne Felcsút az adófizetők pénzéből. A tao-támogatás ezzel az előfinanszírozott ingatlanberuházás esetén 375,2 millióról 541 millióra emelkedik, az utófinanszírozott projekt esetén 76 millió forint után pedig 109,7 millió forint taót használnak fel.  Ami a projekteket illeti: van itt 2006-ban épült kollégiumi épület felújítása, a stadion élőfüves pályája körüli LED-fal telepítése, elosztó átalakítása, valamint a focisták képességfejlesztésének céljából tervezett futódomb is.

Az is érdekes a lap szerint, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által kiadott határozat szerint az alapítvány a járvány megjelenése utáni napokban, március 9-én nyújtotta be a módosításra vonatkozó kérelmet. A szövetség pedig egy napot sem ült rajta: a határozat dátuma megegyezik a kérelem benyújtásának napjával, március 9-cel.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.