Szerszámok, lakberendezési tárgyak, babaholmik, elektronikai termékek kereskedőinek kell átírniuk az általános szerződési feltételeiket.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kilenc céget és egyéni vállalkozót szólított fel arra, hogy írja át az általános szerződési feltételeit, ugyanis a koronavírus-járványra hivatkozva azokat tisztességtelenül határozták meg – közölte az ügyészség.
A megvizsgált cégek és vállalkozók szerszámok, elektronikai termékek, lakberendezési tárgyak, környezetbarát termékek és babaholmik kereskedelmével foglalkoznak, webáruházon keresztül is árulják a termékeiket.
A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetet, a különleges jogrend során hozott intézkedéseket olyan előre nem látható eseményként határozták meg, ami részükről megakadályozhatja vagy késleltetheti a szerződések teljesítését, és kizárták a felelősségüket az ilyen helyzetekben.
Ezen kívül az egyoldalúan meghatározott szerződési feltételeikben megfosztották a fogyasztókat attól, hogy szerződésszegés esetén a elállhassanak a szerződéstől vagy kártérítést kérhessenek.
A főügyészség perelhárító kezdeményezésként felhívást juttatott el a cégekhez – ez a megfogalmazás egyszerűen azt jelenti, hogy ha a megadott határidőre nem írják át a szerződési feltételeket, akkor a főügyészség a bíróságtól kéri, hogy nyilvánítsa érvénytelennek azokat. Hat cég már törölte vagy korrigálta a kifogásolt általános szerződési feltételeket.