Vállalkozás MTI 2020. május. 06. 17:30

Ha lassan is, de élénkülhet a kiskereskedelmi forgalom májustól

Az elemzők eltérően vélekednek a szektor idei kilátásairól, az április adatok után okosabbak lehetünk.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Központi Statisztikai Hivatal kiadta a kiskereskedelem márciusi adatait, amelyek szerint az üzletek forgalma 3,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az adatokra reagálva a Takarékbank vezető elemzője 1,5-2 százalékos visszaesést valószínűsített 2020-ra. Suppan Gergely ugyanakkor azt is kiemelte, hogy

a fertőzésveszély miatti korlátozásokat március közepén jelentették be, így járvány hatása az áprilisi adatokból jobban látszik majd.

Várakozása szerint szerint az élelmiszerüzletek forgalma továbbra is jelentős mértékben nőhet, de ez jórészt annak köszönhető, hogy visszaesett a munkahelyi, az iskolai és a vendéglátóhelyi étkezés. Más üzletek visszaesését az internetes értékesítés és a csomagküldés csak részben tudta ellensúlyozni.

Az elemző szerint később számolni lehet az elmaradt fogyasztásokkal, és májustól lassú ütemben élénkülhet a forgalom. A folytatás azonban szerinte azon is múlik, hogy az állam milyen mértékben pótolja a kieső fizetéseket.

A K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője éves szinten emelkedést valószínűsít, ám szerinte ez attól is függ, hogy később lesz-e esetleg újabb szigorítás, és az üzletek milyen ütemben nyithatnak ki ismét.

Németh Dávid szerint az élelmiszerek forgalmának márciusi bővülése a járvány miatti felvásárlásoknak köszönhető, és ezek áprilisban valószínűleg már csak enyhébb mértékben ellensúlyozzák a visszaesést.

A nem élelmiszert árusító boltok forgalma jelentősen csökkent, noha az elmúlt években épp ezek járultak hozzá jelentősebb mértékben a kiskereskedelem bővüléséhez.

Az elemző szerint áprilisban a márciusinál is jelentősebb lehetett a csökkenés, mivel az élelmiszerboltok ekkor már kisebb mértékben tudták csak ellensúlyozni a többi üzlet forgalmának kiesését. Májustól azonban Németh Dávid is fordulatot vár, és hónapról hónapra folyamatos növekedést valószínűsít a korlátozások feloldásának köszönhetően.

Itthon Bábel Vilmos 2024. november. 28. 17:21

A Tiszának rengeteg pénzre van szüksége

Magyar Péteréknek milliárdok kellenének a 2026-os kampányra, ha tartani akarják a lépést riválisaikkal. A szükséges pénzt csak adományokból tudják összeszedni, az államtól nem fognak kapni. A magyar elit nagy része az államtól függ, és nem fog oldalt váltani, ha nem biztosak abban, hogy nemsokára másnál lesz a kasszakulcs. Magyarék feladata: jó befektetésnek kell látszani. Szombaton jön ki a párt friss átláthatósági jelentése, és kiderül, hogy az elmúlt hónapokban ez mennyire sikerült nekik.