Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Még csak néhány éve diplomázott, de Papp Laura több mint három éve a Nike cipőtervezőjeként dolgozik a világcég amerikai központjában. Vele beszélgettünk a sokmilliós, a felfoghatatlan sportteljesítményeket elősegítő és az egyszerű utcai cipők készítéséről.
A dizájnertáskák már a múlt zenéi, a sportcipők váltak az elmúlt időszakban a divatpiac státuszszimbólumaivá. Már szinte nincs olyan cipőgyártó, amelyik ne kezdett volna el kínálni a márka eredeti profiljától függetlenül sportcipőket is. A piacot azonban egyértelműen a két legnagyobb szereplő dominálja, a Nike és az Adidas. A Nike a lábbelik eladásából több mint 22 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el 2018-ban és ruházati gyártók között is világszinten az élen van. A leghíresebb ikonok tervezőit pedig hasonló rajongás övezi, mint a sztárokat.
Igaz, mindennek van előzménye: a sportcipő-kultúrát maga a Nike indította el az Air Jordannel az 1980-as években. Az Air vagy hasonló ikonikus sportcipők pedig komoly piaci értéket képviselnek: a Cowen&Co számításai szerint a sportcipők másodlagos piaca 2025-re elérheti a 6 milliárd dollárt. Az újraértékesítésre már több platform szakosodott, ahol csillagászati összegekért kelnek el a cipők: az egyik legdrágább, másodlagos piacon elkelt sportcipő egy limitált dobozú Nike MAG cipő volt – 9900 dollárért.
Egy komoly gyűjtői réteg adja-veszi a cipőket: ők a sneakerheadek. A cégek pedig az igényeik kiszolgálására egyre több limitált, exkluzív kollekciót dobnak piacra, amelyek darabjait másodpercek alatt elkapkodják.
Kínából Európába, majd az USA-ba
„Diploma után nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Saját márka elindítását szerettem volna, bár tudtam, hogy befektető nélkül szinte lehetetlen” – emlékszik vissza az elképzeléseire Papp Laura, aki azóta már Portlandbe, a Nike központjába jutott el, és akit ritka budapesti látogatásai egyikén sikerült elkapni egy beszélgetésre.
Pedig sok idő nem telt el az útkeresés óta: Papp Laura 2014-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Már itt is kiegészítőkkel foglalkozott: alapképzésen porcelánból is tervezett cipőt, mesterszakon pedig a diplomamunkája egy 3D-nyomtatással készült innovatív, állítható sarokszerkezet volt. Laura az alapképzés után fél évet Erasmusszal töltött Berlinben – itt az Olbrish márkánál helyezkedett el szakmai gyakorlaton, ahol táskákra fókuszált, két általa tervezett termék díjat is nyert. „Itt kóstoltam bele először, milyen is egy cégnek tervezni. Akár saját márkát viszel, akár cégnek dolgozol, mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai, utóbbinál viszont nem a saját károdon tanulsz” – mondja Laura.
A következő lépés Kína volt számára, ahol a United Nude-nál szerzett tapasztalatot. A márka neve és munkássága világszerte fogalom: a 2003-ban alapított holland dizájncég különleges és határokat feszegető, építészeti elemekből inspirálódó cipőiről híres. Olyan sztártervezők kézjegyeit is viselik a márka darabjai, mint például Zaha Hadid vagy Iris van Herpen. „Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban, hiszen egy nemzetközi tervezőcsapattal dolgoztunk együtt. Mindenki teljesen más esztétikát hozott magával, ami nagyon inspiráló volt. És életre szóló élmény volt Kantonban lakni és közelebbről megismerkedni a kínai kultúrával” – emlékszik vissza.
A Nike egy fejvadászon keresztül találta meg, amíg Laura Ázsiában élt: „Először azt hittem, az e-mail csak egy spam. Mivel elegánsabb, bőrtáskákat készítettem korábban és inkább konceptuálisabb cipőket terveztem, ezért először nem is értettem, miért pont engem kerestek meg.” A levelet, amelyről aztán bebizonyosodott, hogy nem kéretlen, féléves kiválasztási folyamat követte, ennek a végén kapta meg a cipőtervezői állást.
„Londonba és Amerikába is ki kellett repülnöm egy-egy interjúra. Azelőtt még sosem jártam az Egyesült Államokban, hatalmas élmény volt látni a Nike kampuszát Portlandben. Akkor tudatosult bennem csak, milyen óriási is ez a cég. Az utolsó forduló egy 4-5 fős, férfiakból álló zsűri előtt zajlott, annyira fáradt voltam a jetlagtől, hogy izgulni is képtelen voltam. Tartottam viszont attól, hogy megkérdezik, mi a közös bennem és a cégben. De tudtam a válaszom: az, hogy szeretek kísérletezni, problémákat megoldani, és határokat feszegetni.”
Míg a divatiparban a tervezőket leggyakrabban egy, legfeljebb két szezonra (tehát egy évre) szerződtetik, sportruházati cégeknél más a gyakorlat, a sikeres felvételt egy határozatlan idejű szerződés követte. 2016 óta a Nike-nak tervez, először a cég akkor induló, londoni stúdiójában kellett egy évet dolgoznia, amíg az amerikai vízumra vártak.
Hogyan születik egy sportcipő?
A Nike termékei nagyon széles skálán mozognak, a bárki számára elérhető cipőktől a különleges dizájner-kollaborációkig. Portlandben együtt dolgoznak a tervezők a marketinggel, a gyártással kapcsolatot tartó fejlesztőkkel és a dizájnmenedzserrel.
Bár óriási multicégről beszélünk, ahhoz képest kevesen vannak tervezők: Laura a női streetwear csapatot erősíti, ahol összesen hárman vannak. Tőlük függetlenül dolgoznak például a performance-cipőkön (ez alatt a professzionális, külön sportokhoz, sportágakhoz fejlesztett cipőket értjük). Párhuzamosan fut több szezon, egy tervező egy-egy modellen dolgozik, de külön tervezőcsapat foglalkozik az anyagokkal és a színstratégiával is.
A dizájnerek kezét lényegében a vásárlók vezetik, így az sem meglepő, hogy a tervezés a marketingosztályon kezdődik, ők adnak iránymutatást a tervezőcsapatnak is. „Pontosan meghatározzák, kinek készül, hol és mennyiért szeretnék majd eladni a cipőt. Az amerikai piacon például sokkal népszerűbbek a vastagabb, szélesebb talpú, férfiasabb sziluettek és az erőteljesebb, élénk színek, az európai nők finomabb lábbeliket viselnek és megint más Ázsia, így külön-külön fókuszálunk az egyes régiókra. De más csoportok is vannak: a sneakerheadek számára nagyon fontos, hogy elérhetők legyenek a klasszikus darabok, és vannak olyanok is, akiket az aktuális trendek vezetnek. Így gyakran kell idegen terepre merészkedni, hiszen nem biztos, hogy te vagy az adott termék vásárlója. Talán ez az egyik leginspirálóbb dolog számomra, egyre többet megérteni a különböző célcsoportokból, kultúrától, régiótól függően. A másik, hogy tagja lehetek egy olyan cégnek, amelyik élen jár az innovatív termékek megalkotásában. Olyan új technikákat, anyagokat, konstrukciókat ismerhetek meg, amelyeknek a létezéséről sem hallottam azelőtt.”
Technológiai dopping
A performance kategóriát egyértelműen a technológiai fejlesztések, az innováció és a teljesítményfokozás hajtják, és a legutóbbi ilyen termékek a szokásosnál is nagyobb hírverést kaptak, a sporteszközök fejlesztései – és az általuk nyújtott előny – pedig az elmúlt 10 évben heves vita tárgyát képezik a sportközösségben. 2008-ban a Speedo a NASA-val közösen fejlesztette ki az ún. cáparuhát, amely áramvonalasította az úszók testét és pikkelyszerű felülettel is ellátták a LZR Race modellt – a Nemzetközi Úszószövetség azóta betiltotta a hasonlókat.
Idén októberben a világon először futották le a maratont két órán belül, Eliud Kipchoge pedig a Nike Vaporfly ZoomX modelljét viselte, amely azonnal vitákat generált: többek szerint olyan versenyelőnyt ad az azt viselő futónak, hogy be kellene tiltani. A nők körében a jelenlegi csúcstartó, Brigid Kosgei is Nike ZoomX Vaporfly Next% cipőben futott – a 2016 óta fejlesztett Vaporfly-cipők egyik védjegye a magasabb talp, amely speciális habszivacsot rejt, a beépített, szénszálas talplemez pedig egyfajta rugóként funkcionál. A cipő többek szerint perceket is javíthat egy futó eredményén.
Az, hogy a sportolók teljesítményét megengedhető mértékben befolyásolják-e egyes ruhadarabok, lábbelik vagy eszközök, valószínűleg a jövőben is vita tárgya lesz. Az azonban tény, hogy ezek a technikai fejlesztések átszivárognak a streetwear kultúrába is. Már Laura sem tudná elképzelni, hogy ne sportcipőben járjon: egy újragondolt, 2003-as fehér Shox cipőt visel, aminek a talpán látványos rugók vannak – eredetileg szintén az atlétika igényeihez mérten fejlesztettek ki, és ami egy tökéletes példa erre a tendenciára.
