Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az Ómama neve divat és jelmezes berkekben fogalom: ők kínálják Budapesten a legkülönlegesebb vintage kiegészítőket. A 19. század végétől napjainkig vannak kincseik és ritkaságaik ikonikus divatházaktól, az üzlet komoly gyűjtők és külföldi viszonteladók zarándokhelye is.
Míg a szubkultúrák között mindig volt olyan, amely letűnt évtizedek öltözködéséből és életstílusából merítkezett, ma, talán a tömeggyártás tobzódása miatt is nagyobb az igény a vintage ruhákra és kiegészítőkre, mint valaha. Az elmúlt években már a hírességek is előszeretettel választanak a vörösszőnyeges megjelenésükre is több évtizedes ruhákat a dizájnerek legfrissebb kreációival szemben, az ikonikus divatházak klasszikus darabjainak pedig világszerte egyre növekvő és pezsgő piaca van.
Nem csoda, hogy órákat bent tölt egy vásárló az Ómama Antikban, ahol meg is elevenedik az elmúlt több mint 100 év: divatékszerek, ruhák, cipők, kalapok és táskák, kendők és napszemüvegek, üvegtárgyak, kerámiák és lakberendezési tárgyak eklektikus egyvelege fogadja a betévedőket. Az Ómama Antik üzletvezetője, a művészettörténész-műtárgybecsüs Szeri Ákos pedig mesél: a legtöbb ott található tárgynak különleges története van. „Ezt a gyöngyös erszényt Blaha Lujza ajándékozta a varrónőjének” – meséli, miközben kiveszi a vitrinből a legkülönfélébb tárgyakat. 1992-ben nyitott a Szent István körúton az Ómama Bizsuja (a mai napig ott található) és 1999-ben a Frankel Leó utcában az Ómama Antik. „Egy idő után már nem fértek be a ruhák az üzletbe, és itt kezdtük tartani. De a legnagyobb választékot akkor is kiegészítőkből tartjuk, arra van igazán nagy igény” – mondja.
Ómama kincsei
A legjobb helyen járunk, ha például Hermés selyemsálat, Dior, Yves Saint Laurent és Chanel bizsukat és ruhákat keresünk. De akkor is, ha mondjuk Balenciaga tweed-kosztümöt, Rotschild Klára Chanel-fazonú kosztümjeit és ruháit, vagy éppen földig érő estélyit az 1930-as évekből, Gucci bőrtáskát keresünk az 1950-es évekből. De nemcsak ikonikus divatházak darabjait foghatjuk a kezünkbe az Ómamában, hanem magyar történelmi személyek tárgyait is: került már be hozzájuk a Széchenyiektől származó férfi nadrágtartó vadonatújszerű állapotban, bordó selyembársonnyal bevonva, acélgyöngyökkel az 1840-es évekből. De az Esterházy-családtól származó tárgyakat is az Ómamába vitték be: az üzletvezető kezei között volt Esterházy Miklós feleségének, Cziráky Margitnak az imádságoskönyve és bútorai is, Karády Katalin bundája Muráti Lili estélyi- és délutáni ruhái mellett. De az is előfordulhat, hogy éppen egy olyan bizsun, táskán, övön vagy púderkompakton akad meg a szemünk, ami korábban Ticharich Zdenka – akit többek között Rippl-Rónai József és Batthyány Gyula is megfestett – zongoraművésznőé volt.
Felmerül a kérdés, hogy honnan származik ennyi különlegesség: „a bolt szempontjából ez könnyű, mert nagyon kevés hasonló profilú üzlet van. Szájról-szájra terjedt a hírünk, és már behozzák hozzánk a tárgyakat: ha valaki örököl, vagy kap egy olyan darabot, ami nem tetszik neki, vagy már megunta” – meséli Szeri Ákos. Sok darab van viszont már rossz állapotban (ezt nem is veszik már be) és az is jellemző a 20. század elején készült ruhákra, hogy átalakították őket az aktuális divatnak megfelelően. Már csak a történelem viharai miatt is a 18. és a 19. század első feléből származó tárgyak ritkábbak, de most már az 1880-90-es évek divatékszerei is nehezen beszerezhetőek. Az 1910-20-as évek tárgyai szintén nagyon ritkák a régiségpiacon, viszont több 1930-as években készült darab is van az Ómama kínálatában, a legtöbb tárgy azonban az 1940-50-60-as évekből származik.
Az értékes vintage darabok esetében persze felmerül a hamisítás, így Szeri Ákos mindennek utánaolvas, a legapróbb varrásig és részletig tudja, mi jellemző az adott korra. „Ha fogtál már három eredetit és megfigyelted a részleteket, azért könnyű kiszúrni a hamisítványokat. Egy-egy hamisított Hermés-sálat is nagyon könnyen elárul a címkéje, annak az öltései vagy a minta nyomása. De egy klasszikus Louis Vuitton táskánál már kihívás, ha első osztályú hamisítvánnyal kerül szembe az ember” – mondja.
Mit is értünk vintage alatt?
"A divatban a tömeggyártás előtti darabokat értjük alatta. Az 1970-es évek előtti időszakot, amikor még varrattak az emberek. Persze a háttérben már dolgozott a konfekcióipar, de még azok a darabok is jó minőségűek voltak: nem műszálas, hanem selyem, len és gyapjú ruhákról beszélünk, amelyeknek gyönyörű a kidolgozása és rendkívül részletgazdagok” – meséli Szeri Ákos. A minőségi alapanyag, a gondos megmunkálás pedig garancia arra is, hogy ezek a tárgyak a mai napig hordhatóak (amennyiben vigyáztak rájuk) és értékállóak. Ezért népszerű az Ómama a japán, ír, angol, olasz viszonteladók körében is.
Kik vásárolnak az Ómamában?
Bár a megszűnő tao-támogatás miatt színházi körökben egyre kevésbé lelnek gazdára az Ómama kincsei, a hazai és külföldi filmes produkcióknál viszont egyre inkább, ahol nagyon fontos, hogy korhű, helyálló legyen a legapróbb tárgy és kiegészítő is. Az Oscar-díjas Szabó István rendezte A napfény íze és a Rokonok, Szász János Ópium és Goda Krisztina Szabadság, szerelem c. filmjében, a külföldi produkciók közül Steven Spielberg Münchenjében, de a Viggo Mortensen főszereplésével forgatott Good: A bűn útjaiban és a szintén Magyarországon forgatott The Alienistben, valamint a Charlotte Gainsbourg főszereplésével készült A virradat ígéretében látott kiegészítők is az Ómamától származnak.
A legtöbb vásárlójuk magyar, fiatalok és idősek egyaránt. „A fapados járatok indulása óta sok olyan turista jön Budapestre, akinek nincs különösebben érdeklődése ezen a téren. Náluk 1500-2000 forint a lélektani határ. Akit viszont érdekelnek a vintage tárgyak és kiegészítők, nekik nem is kell semmit elmesélni és különösebben magyarázni. Nagyon jártasak a különböző korokban és több mindent is vesznek egyszerre” – mondja. Leginkább japánok, angolok, németek és finnek fordulnak meg az Ómamában: „A japánok egyébként nagyon keresik a letisztult, art deco és Jugendstil-darabokat. Szeretik az érdekesebb tárgyakat, nagyon értékelik a kézimunkát és szeretik a rovarokat formázó ékszereket. Néha számunkra kicsit bizarr irányba is elmennek” – meséli. A magyarok és a külföldiek között nagy szakadékot érez például a földszínekkel kapcsolatban: „míg egy-egy jó jelmeztervező is nagyon értékel egy barna, sárga színekből építkező ruhát, amely finom nüanszokkal készül, egy hazai vásárló egyből rámondja egy ilyen darabra, hogy »nénis«.”
Iparművészeti gyűjtés
A különleges iparművészeti tárgyakra és a vintage kiegészítőkre az üzletvezető viszonylag egyenletesnek látja a keresletet az elmúlt 20 évben, leginkább az változik, éppen min van a fókusz, amit természetesen az is meghatároz, hogy mi érhető el a piacon: „az art deco tárgyak például mindig divatosak, mert ugyanúgy jól mutatnak egy modern és egy veretes bútorokkal berendezett lakásban is” – mondja. Tapasztalatai szerint jelenleg az 1950-60-as évek bútorait és öltözeteit keresik a leginkább. „Aki teheti, most erre az időszakra koncentrál, mert az 1950-es évek tárgyai most kezdenek kifutni és még nagyobb mennyiségben elérhetőek a piacon” – meséli.
Az iparművészeti tárgyak gyűjtői meglátásai alapján vagy megszállottak, vagy keverik a vintage darabokat a modernekkel. „Van, aki évtizedekre vagy éppen színekre koncentrál, de van olyan gyűjtő is, aki például motívumokra: mondjuk figurális brossokat gyűjt. És van, aki intuíció alapján vásárol meg egy-egy tárgyat, mert látja benne a szellemet" – avat be minket Szeri Ákos a gyűjtők motivációiba. Ilyen az egyik komoly, külföldi magángyűjtőjük, aki az elmúlt 300 év ruháit, táskáit, kalapját és ruháit gyűjti, de hazai intézmények – így a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum vagy a Kiscelli Múzeum is vásárol meg a gyűjteményébe tárgyakat az Ómamából.
Régen tényleg minden jobb volt
Miközben ma talán mindenki az MLM-modellre gondol az Avon neve hallatán, a 19. század végén alapított cég korábban egy high class márka volt: „nagyon különleges, figurális parfümös üvegeik voltak, de a Pierre Cardin és a Ted Lapidus is degradálódott az idők során” – meséli az üzletvezető. Szinte minden márkára jellemző, hogy már nem olyan minőségűek az újabb termékeik, azonban épp ezért egyre inkább felértékelődnek a vintage-darabok: „egy régi Chanel-bizsuról elképzelhetetlen, hogy kopjon, de egy, a közelmúltban készültről hamar elkezd kopni például az aranyozás” – meséli.
„Egyszerűen nincs olyan értékes holmi, amit tudatlanságból ne dobnának ki az emberek. Egy ismerősöm talált lomtalanítás alkalmával vadonatújszerű állapotban lévő szecessziós faliképet. Ráadásul van, hogy a Máltai Szeretetszolgálatnál vagy a kukában kötnek ki igazi kincsek – a rászorulóknak meg nem vintage darabokra van szüksége” – meséli. De a vidéki használt ruhaüzletek is valódi kincsesbányaként szolgálhatnak azok számára, akik értik és értékelik a különleges darabokat. „Ma sajnos egy »vedd-hordd-dobd ki« mentalitás jellemző az emberekre. Eközben viszont egyszerűen nem összehasonlítható kategóriába tartoznak a ma gyártott, és a korábban készült termékek” – mondja.
Az Ómamában töltött elmúlt két évtized alapján azt tapasztalta, hogy az embereknek minden kell és azonnal, a vásárlás mögött egyre kevésbé van egy meghatározott cél, vagy különösebb érdeklődés, az átgondoltság hiányát látja, amivel ők is nehezen azonosulnak. „Volt, hogy rá kellett szólnom egy ötfős diáklány-csoportra, hogy ez nem játszótér. De utána szerencsére mindig jön valaki, aki érti és érzi ezeket a tárgyakat, aki tisztelettel nyúl ezekhez a darabokhoz. Ma inkább arra figyelnek az emberek, hogy mi a trend, attól függetlenül, hogy jól áll-e nekik, vagy sem. Vagy mindenkor jól akarják érezni magukat abban, amit viselnek. Ami mára teljesen elveszett, hogy különbséget teszünk az öltözetünkkel, a kiegészítőinkkel az alkalmak, a helyek vagy a napszakok között. Pedig egy olyan ruhában, vagy szoknyában máshogy mozog egy nő: néha még ők is meglepődnek, milyen érzést hoz elő belőlük egy-egy vintage darab” – mondja.
A turkáló már rég nem a szegények "kiváltsága"
