Vállalkozás hvg.hu 2019. október. 29. 13:25

Tiltott állami támogatás jeleit gyanítják az uniós revizorok az egykori Malév-leánycégnél

Folytatódik az eljárás az MGH Földi Kiszolgáló ügyében, 6,9 milliárd forint támogatás a problémás.

Tiltott állami támogatásra utaló jeleket lát az Európai Bizottság a magyar állami tulajdonú MGH Földi Kiszolgáló finanszírozása miatt - közölte a testület. A korábbi Malév GH 21 millió euró, azaz 6,9 milliárd forint állami támogatást kapott, amely illegális lehet a brüsszeli megfogalmazás szerint.

Első körben az Európai Bizottság versenyügyekért felelős főigazgatósága vizsgálódott, miután a cég egyik versenytársa feljelentést tett. A revizorok arra jutottak: egyebek mellett a hitelezésben és a tőkeemelés kapcsán kapott tiltott állami támogatást a reptér földi kiszolgálásáért felelős cég. Az Európai Bizottság alaposabb vizsgálatot indított – egy ehhez hasonló eljárásba bukott bele az MGH korábbi anyacége, a Malév is.

Az állami tulajdonban lévő MGH ellen azért adtak be keresetet két éve, mert a szintén állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankkal szembeni 260 millió forint tartozását egy állami támogatásból rendezte. A vállalatnál akkor elkészült egy reorganizációs terv, hogy a többmilliárdos adóssággal kezdjenek valamit, de a kormány gazdasági kabinetje nem hagyta jóvá a megvalósításhoz és tőkeemeléshez szükséges 5,3 milliárd forint utalását, épp azért, mert tartott attól, hogy ezt tiltott állami támogatásnak minősítenék.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.